Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

PALÁDI-KOVÁCS ATTILA: Munkásház és lakás (1870-1920)

házhoz fuvarozásáért. Ezek a kedvezmények tetemes anyagi előnyt jelentettek számukra a telepen kívül szorultakkal szemben vagy a fővárosi munkásokkal összehasonlítva. Az 1870-1920 közötti időszak munkáslakásépítésének országos mérlegét nehéz lenne megvonni. Előbb körzetenként, vállalatcsoportonként kell a számadatokat összegyűjtenünk. Az elszórtan felbukkanó adatokból azonban már ma is fogalmat alkothatunk e lakások mennyiségéről. Például a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. működése során 35 munkáskolóniát létesített, ahol 5000 lakásban mintegy 15 000 személy élt.

52 Ezeken felül számolni kell az acél- és üvegiparhoz kapcsolódó munkástelepekkel. Ózdon a vasgyári kolóniák 383 munkáslakásában 1906-ban 2058-an laktak. A vidék bányatelepein (Bánszállás, Királd, Farkaslyuk, Somsály, Vajács, Borsodnádasd) élő munkások s az ott épült lakások számáról nincs összesített adatunk. Egy 1901-ben készült országos statisztika szerint a 2642 gyártelep közül 1246 (47%) munkáslakásokkal is rendelkezett a családos munkások számára.

53 Az államvasutak diósgyőri vasgyára már a 19. század végén 350-400 egyszoba-konyhás munkáslakással rendelkezett. Resicán és Aninán (Krassó-Szörény m.) ennél is több vállalati lakást épített és tartott fenn. Budapesten 1906-ban a MÁV 750 „munkáslakóház"-zal rendelkezett. A MÁVAG 1909-ben 648 lakásos kolóniát épített a X. kerületben. Húsz kivételével a lakások mind egyszoba-konyhásak voltak. Ennek a kolóniának a népessége 1910-ben már elérte a 3000 főt. A kisebb üzemek építkezéseire példa az óbudai gázgyár munkás- és tisztviselőtelepének felépítése és átadása 1914-ben. A munkáskolóniához 109 lakás tartozott, s közöttük 78 volt kétszobás.

54 Budapesten 1908-ban nagyszabású, több ütemben megvalósuló állami munkáslakásépítő akció indult. 1910-ben a Wekerle-telepen már átadtak 1279 kislakást és a következő években még kb. 2000-et.

55 1920-ig a munkáslakások száma minden bizonnyal elérte már a 10 000-et az országban, s a különböző telepek típusterveit figyelembe véve is változatos méretű, beosztású, színvonalú, esztétikai értékű település- és lakásállományt testesítettek meg. Folyamatában tekintve a munkáslakás-építkezést, azt kell látni, hogy néhány évtized alatt is jelentős volt a telepek és a lakások színvonalának emelkedése bármely mutatót is vizsgáljuk (lakások alapterülete, házak építőanyaga, építészeti igényessége, telepek zsúfoltsága, közművesítése stb.). Egyet kell értenünk azzal a véleménnyel, hogy egyoldalúan, nyomortörténeti aspektusból tekintve ezt a folyamatot megítélni nem lehet.

56 A fejlődés irányát tekintve bizonyosan voltak regionális eltérések. Különösen a főváros emeletes és a vidéki iparvárosok földszintes, kertes munkáslakásai közötti különbség szembetűnő. Utóbbihoz tartoztak a munkáslakás-szövetkezetek telepei is. A szövetkezeti lakás eredendően a munkáslakások sajátos tulajdoni formáját jelentette. Ózdon 1898-ban alakult meg a munkások első házépítő szövetkezete. Hasonló a „Rima" több más telephelyén (Zólyom, Korompa, Salgótarján, Borsodnádasd) is létezett. Kétszobás, fürdőszobás családi házakat építettek, amelyekhez tágas kert tartozott. Lakóik egyszeriben kispolgári kényelembe csöppentek.

57 Ózdon és környékén az 1920-as évek elején is folytatódott a színvonalas, már-már üdülőtelepre emlékeztető munkáskolóniák építése. Farkaslyukon a borsodi iparvidék legszebb bányásztelepe épült fel, s szemrevaló volt az Ózdon szeceszsziós stílusban épült Velence-telep is, ahol padlásszobák szolgálták a gyári munkások pihenését, elkülönülését a családtól.

58 A két világháború között a telepi munkások, bányászok egy része és a szövetkezeti lakásokban élők számára megnyílt a polgárosodás útja. Életmódjukban, így a lakáskultúra, a bútorzat tekintetében is mind többen követték a számukra elérhető polgári mintákat. A telep, a vállalati vagy a saját tulajdonú szövetkezeti lakás, továbbá a társulat által épített, fenntartott jóléti és kulturális intézmények (könyvtár, gyári iskola, kaszinó, sportpályák, fürdő stb.) mindehhez megteremtették a külső kereteket. 1870-1920 között a telepi munkásság nagy utat tett meg a lakberendezés, a bútorozkodás tekintetében is. A vállalattól kapott bútorzattól eljutott a kor színvonalán álló, kispolgári igénynek megfelelő szobagarnitúráig. A fentebb hivatkozott szakirodalom több-kevesebb részletességgel szól a munkáslakások berendezéséről, bútorairól is, de ezeknek az információknak a felidézésére itt nem vállalkozhatunk. * A munkáskolóniáról a műemlékvédelem és a néprajzi kutatás eddig nemigen vett tudomást. Indokoltan, hiszen nem a „nép", a telep lakossága építette a maga ízlése szerint, hanem a vállalat, a társulat volt az építtetője és a tulajdonosa. E tele-