Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

SEBESTYÉN KÁLMÁN: Kalotaszeg népi építészete a 18. században

Sebestyén Kálmán KALOTASZEG NEPI ÉPÍTÉSZETE A 18. SZAZADBAN Kalotaszeg - ez a jellegzetes történeti-néprajzi vidék -, mely Kolozsvártól Csúcsáig terül el a Gyalui-havasok, Vlegyásza és a Meszes-hegység határolta területen, egyike a legismertebb magyar tájegységeknek. Történetéről, néprajzáról, népművészetéről sokan és sokat írtak KOVARY Lászlótól JANKÓ Jánoson és GYARMATI Zsigánén át KOS Károlyig. Népi építészetével - ezen belül a kalotaszegi jobbágytelkek építkezésével azonban kevesen foglalkoztak. A 19. század végén JANKÓ János és BÁTKY Zsigmond, majd egy évtized múlva MALONYAY Dezső és munkatársai a helyszínen fellelhető tárgyi emlékanyag alapján foglalkoztak ugyan a témával, de ők sajnos levéltári forrásokat nem használtak.

1 Később SZABÓ T. Attila több levéltári adattal igyekezett pótolni a hiányt.

2 Ezzel együtt a kalotaszegi népi építészet szakirodalma igen szerénynek mondható. BALASSA M. Iván Erdély népi építészetéről írt rövid összefoglalójában elsősorban a történelmi adatok szűkösségét említi, mint olyan tényezőt, mely megnehezíti az építészeti folyamatok tisztázását, e terület népi építészete szintézisének megírását.

3 Az alábbiakban olyan 18. századi levéltári forrásokat ismertetünk, amelyek több kalotaszegi település jobbágytelkeinek épületanyagát felsorolják. Forrásunk alapján választ keresünk arra a kérdésre, hogy milyen is lehetett a kalotaszegi falvak építészete száztíz esztendővel JANKÓ János kutatásai előtt.

4 Vizsgálódásunk tárgyát nyolc kalotaszegi falu képezte: Körösfő (Izvoru-Criçulusi), Nagykapus (Capuçu-Mare), Szászlóna (Luna de sus), Vista (VisTea) magyar lakosságúak és Hév- és Hidegszamos (Some§u Cald, Somesu Rece, Gyalu mellett), Egerbegy (Agfrbiciu, Nagykapus mellett), Sólyomtelke (CornesTi, Türe mellett) román lakosságú falvak, de adatokat közlünk Gyalu és Makó összeírásaiból is. A dimbes-dombos Kalotaszegen a falvak többsége szük völgyekbe, patakok és utak mentére települt ún. soros-utcás település. A belső telkek szalag, illetve tégla alakúak, amelyek hosszanti oldalukkal érintkezve sorakoztak, közepes nagyságuk 1500-2500 négyszögöl között változott, de falvanként jelentősebb eltérések is mutatkoztak: például 1780-ban Körösfő átlagos teleknagysága 1814, míg Szászlónáé 2368 négyszögöl volt. A 18. században a vidék magyar és román lakosságát a Gyalui-havasok és a Vlegyászahegység bőven ellátta az építkezésekhez szükséges faanyaggal. A Vlegyásza alján elterülő Bánffy „kalotaszegi közös havas" erdeit a jobbágyok szabadon használhatták. 1796-ban a Bánffy család az erdőket tilalmasnak nyilvánította ugyan, de a vidék lakói jutányos „taxa" fizetése ellenében továbbra is hozzájuthattak a faanyaghoz. 1780-ban az urbáriumokban összeírt kalotaszegi házak nagy többsége boronafenyőből készült boronaház volt. Ezek a házak a 18. század közepe táján, illetve az azt megelőző évtizedekben épültek, de a forrásokban említett „régi rozzant" házak a 17. században már bizonyára álltak. (Kalotaszeg éghajlati viszonyai között a boronaházakat kb. 100-120 esztendeig használták.) A nyolc faluban összeírt 324 lakóház közül 251 (77,5%) a boronaház és csupán 62 (19,1%) a sövény, illetve a sövényoldalú ház. Településenként a következő adatokat kapjuk: Boronaház Sövény- Huniba sövényoldalú húz Körösfő 34 1 Nagykapus 21 12 Szászlóna 7 19 Vista 39 18 Egerbegy 46 1 6 Hévszamos 58 4 Hidegszamos 31 1 5 Sólyomtelke 15 6 Összesen: 251 62 1 1 A kalotaszegi népi építkezés ősi formáját a sövényházak őrizték meg, amelyek két falazattípust alkalmaztak: a régebbi cölöpvázas sövényfalat és