Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)

DÁM LÁSZLÓ: A magyar paraszti állattartás építményei

Dám László A MAGYAR PARASZTI ÁLLATTARTÁS ÉPÍTMÉNYEI A népi építészet és az állattartás a magyar néprajztudomány legjobban kutatott területei közé tartoznak. A szinte könyvtárnyi résztanulmány mellett mindkét szakterület rendelkezik több kitűnő tematikus és történeti monográfiával, s jelentős tanulmánykötetekkel kapcsolódnak a nemzetközi tudományos élethez is. Ennek ellenére vannak a paraszti műveltségnek olyan területei, melyekkel szemben jelentős adósságai vannak mindkét szakterületnek. Ezek közé tartoznak a magyar paraszti állattartás és pásztorkodás építményei is. PALADIKOVACS Attila joggal állapítja meg egy közelmúltban megjelent tanulmányában, hogy a témára vonatkozó számos néprajzi publikáció ellenére egyetlen igazán jelentős regionális és egyben tematikus monográfia emelhető ki, GYÖRFFY Istvánnak az alföldi pásztorépítményekről publikált munkája.

1 Hasonló összegző rendszerezés nem készült sem az erdélyi, sem a felvidéki és dunántúli állattartás építményeiről, és természetesen hiányzik egy, a Kárpát-medence egészére kiterjedő szintézis is. Az állattartás építményeinek rendszerezésére a tudományos kutatás többféle módszert is ismer. A legkézenfekvőbb és legáltalánosabb a morfológiai osztályozás, amely azonban kevésbé alkalmas arra, hogy tekintettel legyen az állattartás ágazataira, üzemtípusaira vagy a történeti fejlődés bemutatására. Ezért a morfológiai vizsgálatnak minden esetben ki kell egészülnie az állattartás történeti formáiból és típusaiból kiinduló szempontrendszer érvényesítésével is, hiszen ezeket az épületeket az állattartás üzemszervezeti formáinak igényei, szükségletei alakították ki. Az épületek funkciói pedig erősen befolyásolják a morfológiai jellemvonásokat is. A gazdálkodás, s ezen belül az állattartás szerkezetében, üzemformáiban végbemenő minden változás előbb vagy utóbb kifejezésre jut az építményekben is. Ez sok esetben nemcsak morfológiai átalakulást eredményez az épületekben, hanem együtt járhat funkció-váltással vagy éppen az építménytípus használatból való kiszorulásával, s esetleg egy újabb épületforma megjelenésével. A szakirodalom a jószág számára emelt építményeket - az üzemformákat, a tartásmódot és azok topográfiai elhelyezését is figyelembe véve - két nagy csoportba sorolja: 1. a külterjes-, legeltető állattartás, azaz pásztorkodás építményei, 2. az állatállomány belterjes tartásához kapcsolódó építmények. Mint ahogyan azonban GYÖRFFY István kategóriáival élve - a rideg és kezes tartás között is van egy jelentős átmeneti forma, az ún. félszilaj, a pásztorkodás és a belterjes állattartás építményeinek elválasztása is gyakran nehézségbe ütközik, hiszen ugyanazon építmény az egyik esetben belterjes-, a másikban külterjes tartásmódhoz kapcsolódik, azaz éppolyan átmeneti kategóriába sorolható, mint a félszilaj tartásmód jellemzi. Ilyen épület például az akol, vagy a csak fedéllel ellátott állás, szín, pecó néven ismert építmények.

2 Ez a tanulmány a magyar állattartás belterjes formáihoz kapcsolódó zárt, fallal és tetőzettel ellátott építményeit kívánja bemutatni, melyek morfológiai szempontból az alábbi csoportokba sorolhatók: 1. Ólak, istállók (szarvasmarha és ló számára) a. földól, b. istálló, tüzelősói, c. istállók csűrben és pajtában (istállóscsűr), d. lakóházzal egy fedél alá épített istállók. 2. Sertés- és baromfiólak a. veremólak, b. ideiglenes ólak (kúpos- és tetőkunyhók), c. kör alaprajzú épületek, d. lábakon álló ólak, e. gerendavázas ólak és hidasok, f. akollal ellátott ólak, g. galambdúcok. 3. Juhistállók (színek és hodályok) Az eddigi kutatások eredményei arról tanúskodnak, hogy a paraszti állattartás építményei formai szempontból rendkívül sokszínűek, amely nem a gazdaságban tartott állatfajok számától, hanem sokkal inkább az alkalmazott építőanyagok, technikák és szerkezeti megoldások sokféleségéből fakad. Ezek az építmények magukon hordozzák egyrészről az adott település vagy táj építészeti hagyományait, másrészről az állattartás típusa, technológiája által támasztott igényeket. Ólak, istállók Az igázás, közlekedés, fejés céljából tartott lábasjószágok, azaz a szarvasmarha és a ló belterjes tartásmódjához szervesen hozzátartoznak az ólak és istállók, melyek építése igen nagy történeti múltra tekint vissza. Ezek az építmények már megtalálhatók az ugor-kori