Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 5. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1989)

Tanulmányok - SABJÁN TIBOR: Cserépkályhák bontási tapasztalatai

11. kép. Kályhafal belső oldala (Egyházashollós) 12. kép. Szűkítéshez elhelyezett cserépdarab (Egyházashollós) c) Lesencefalu-Hosszúberek (Szőlőhegy) Alul-felül hengeres szemeskályhát bontottunk le 1985ben a Veszprém megyei Lesencefalu szőlőhegyén.

3 Csepeli György elmondása szerint az épületet az 1840-es években vásárolták meg a Sziliek, felesége ősei. Ezt igazolták a kémény javításakor előkerült 1832-es jelzésű téglák is. A pince fölé emelt szoba-konyha-présház alaprajzú épület korábban egy főerdész tulajdonában volt. (15. kép.) Az utóbbi évtizedekben az épületet családi osztozkodás miatt átalakították. A kályha a présház szobáját fűtötte, szája a konyhai szabadkémény alól nyílt. Füstjét a falba mélyített terelőjárat segítette a kémény alá. A konyhának más tüzelőberendezése nem volt, a bontáskor csak egy vasból készült, hordozható katlan állt a sarokban. A kémény alatti padló egy lépcsőfoknyival magasabban volt, mint a konyha előterében. A kályha kör alaprajzú lábazatát fehérre meszelték csakúgy, mint a présház falát vagy a kályha fugáit. A kályha tűztere három sor ívesen rakott csempéből állt, melyet alul-felül párkányok fogtak közre. A faltól független felső rész szintén három sor csempéből készült, tetejét kupola fedte. A kupolából kályhacső vezetett ki, majd egy könyök közbeiktatásával a konyhai falon túlra vezette a füstöt. A kályha mázának jellegét vajsárga alapra készült durva, májszínű spriccelés adta. Az alsó sorban két darab utólag elhelyezett zöld mázas csempe volt látható. (16. kép.) A kályha bontását a cső és a kupola eltávolításával kezdtük. A kupolán egyértelműen látszott, hogy a tetején lévő lyukat utólag vágták rá. Az átalakítást a tulajdonos fia végezte néhány évvel ezelőtt. A felső sor bontásakor a csempék szélén finoman profilált kis párkányokat találtunk, melyeket a meszelés teljesen eltakart. Ez a díszítés a felső párkányt helyettesítette. A tál alakú csempék széle íves volt, hogy a kört könnyebben ki lehessen rakni belőlük. (17. kép.) A legfelső sorban nyolc és fél csempe volt. A fél csempét egy 10/16 cm-es cseréplap helyettesítette. (18. kép. b.) A középső sor nyolc csempéből és egy öthatodnyi darabból állt. Az alsó sorban kilenc és fél csempe volt. A fél csempét itt is egy 10/14 cm-es cseréplap helyettesítette. A csempéket pelyvás sárral ragasztották össze úgy, hogy a sározás vastagsága a szemek fenekéig ért. A kályha felső részének lebontása után láthatóvá vált a kályha válla, amely négy íves csempéből volt összerakva. Fal felőli részén két darab hódfarkú cserép egészítette ki. (18. kép. c.) A kályha alsó része mintegy fél méter szélesen a falhoz csatlakozott. A felső sorban kilenc csempe volt, melyek fal felőli oldalát 3 cm széles sározással toldották meg. A középső sor kilenc csempéjét a falnál már egyharmad méretű cserépdarab egészítette ki, míg az alsó sor kilenc és fél csempéből állt. A fél csempét itt is cserépdarabbal pótolták. (18. kép. d.) A tűztér fala vastagabb volt, mint a felső részen, itt a sározás 1-2 cm vastagon borította a csempék fenekét. (19. kép.) A lábazati párkány íves darabokból állt, belsejét sárral töltötték ki, külsejét a lábazattal együtt fehérre meszelték. A tűztér belsejében két téglára fektetett rostélyt találtunk, amely nem tartozott a kályha eredeti berendezéséhez. Néhány évvel ezelőtt a tulajdonos fia helyezte el, a bádogcsővel egy időben. (19. kép. 9.) A kályha lábazatát kő- és tégladarabokból rakott köpenyfal vette körül, melynek belsejét építési törmelékkel töltötték fel. A lábazat kívülről vakolva és meszelve volt. A kályha készítési idejét és helyét nem ismerjük pontosan. Sajnos sem az épület-, sem a családtörténet nem nyújt olyan biztos fogódzót, amelynek segítségével a datálást pontosíthatnánk. Ha a téma általános adataiból indulunk ki, akkor a szóba jöhető időtartamot a 19. század közepétől a 20. század elejéig állapíthatjuk meg. Készítési helyként a Balaton nyugati végének térségét jelölhetjük meg, mivel megfigyeléseink szerint az alulfelül hengeres forma ezen a vidéken az átlagosnál gyakrabban fordul elő. Adatközlőnk, Csepeli György 1929-ben nősült be a családba. Ekkor még rendszeresen használták a kályhát, de a legutóbbi időkig is be-befűtöttek benne. Fűtéséhez tűkét, rossz szőlőkarót vagy venyigét használtak. Ha jól felfűtötték, a szemek teljesen átforrósodtak, és még másnap is tartották a meleget. A kályhát minden ősszel kimeszelték, rendbe tették, de belülről nem nyúltak hozzá. Utoljára egy helyi kőműves rakta át, mert rossz állapotban volt. Ekkor kerülhetett bele a két zöld kályhaszem is. A kályha részei a következők: a lábazat neve pocik, felette a kályha fala szemekből áll, a tetején pedig van a kuptya (kúp), ezen régebben gomb is volt.