Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)
Tanulmányok - H. CSUKÁS GYÖRGYI: Asztalosok Szentkirályszabadján
vettern 64 frt 36 kr oly feltétellel hogy ugy fent nevezett összegen kizárólagosan keményfa deszkát tartozom a társulati tagok részére tartani, mely összegről évvégén tartozom a társaság választmányának számot adni. Költ Sz. Kir. Szabadin január 21-én. Veszprémi Sándor." 1883-ban Farkas Gábor volt az újonan választott deszkakezelő gondnok. A szövetkezet további működésére vonatkozóan nincsenek információk, a jegyzőkönyv egyéb bejegyzései mindenesetre arról tanúskodnak, hogy a társulat képtelen tartozásait behajtani, s tagtársakat zár ki soraiból, amíg tartozásaikat ki nem fizetik. 24 1891-ben a társulat fő bevételi forrását biztosító temetkezési egyletet kiterjesztették az egész községre, a célból, hogy az egylet korábbi tagjai is nagyobb segélyben részesülhessenek. A határozatot 28 asztalos és 3 özvegy írta alá. 1896-ban megszűnt az asztalos ipartársulat, és megalakult a község összes iparosait tömörítő ipartestület. Itt zárulnak az asztalos ipar társaság 1852-ben induló jegyzőkönyvei, s ez az az időszak, amelyre még a ma élő asztalosok családi hagyományból táplálkozó emlékezete is visszanyúlik. Az ipartestület 1935-ben egyletté alakult, ekkor tartották az ünnepélyes zászlószentelést is. Az iparoskör kéthelyiséges épülete ma is áll még. A jegyzőkönyvek és az anyakönyvek adatai azt mutatják, hogy a 18. században és a 19. század első felében az asztalosok az ősi, szentkirályszabadi református családokból kerültek ki, közülük sok a nemesi származású. Már ekkor megjelennek azok a családok, melyek több generáción keresztül, gyakran napjainkig, folytatják az asztalos mesterséget (Rátzkevi, Ispánki, Veszprémi, N. Lőrintz, N. Bartza, N. Petke, N. Tuba, N. Csepeli, N. Végheli stb.). A század második felében újabb helyi, kisnemesi eredetű (N. Csoó, N. Szigeti, N. Szép) és egyre több helyi és betelepült, más vallású asztalos jelenik meg mellettük. Szentkirályszabadján töltötte inaséveit, és 1872-ben a társaság rendes tagja lett Fertig János, annak a Fertig Jánosnak a leszármazottja, aki 1852-ben, a szentkirályszabadjai Asztalos Társaság megalakulásakor a céh fő céhmestere volt. Az 1870-es években hallunk Ellenbogen Adolf asztalosmesterről, aki 1874-ben inasnak szegődtette testvérét, Ignácot. Összehasonlítva a veszprémi anyacéhhez tartozó többi helység fíliális mestereinek számát a szentkirályszabadi asztalosok számával, azt látjuk, hogy egyedül az ugyancsak nemesi jogállású, erdőben gazdag Szentgálon nőtt meg számottevően az asztalosok száma az 1840-es, 1850-es években, amikor 6—8 mester dolgozott egyidejűleg. Szentkirályszabadján ugyankkor már 20 felett volt az asztalosmesterek száma. Bár a vásározásra vonatkozó első adatunk 1871-ből származik, feltehető, hogy a szentkirályszabadi asztalosok vásározó tevékenysége korábbi eredetű, hisz már a 40-es években jóval nagyobb számban dolgoztak a faluban, mint azt a helyi igények indokolták volna. Az 1870-es évektől fogva már a 20. századból is ismert vásározó tevékenységet folytatták, mégpedig néhány könnyen szállítható, szétszedhető bútor, főleg szekrény készítésére álltak rá. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Kisalföld tájegységének bogyoszlói lakóházában egy kétajtós almárium látható a hátsó szobában. Ajtajának belső oldalán a következő, ceruzával írt felirat olvasható: „Készítette Rátzkevi Gábor Szentkirályszabadin 1889". Az eladók még tudták, hogy elődeik a szekrényt a csornai vásáron vették. 25 Hasonló, 4. kép. Az Iparoskör tagjai 1935-ben
