Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 1. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1980)

Tanulmányok - ZENTAI TÜNDE: A dél-dunántúli település és népi építkezés változásai a 19. században (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum dél-dunántúli tájegysége)

ország középső részeihez vályog- és sárfalu épületek alkotják, Tolna megyében 94,35 %-át, Baranyában 92,07 %-át — e két megyében ekkor a templomok közel 70 %-a is földfalú —, Somogyban 67,34 %-át, ezzel szemben Zalában csak 31,07 %-át. A földházaknak ez az aránya messze túlhaladja az országos átlagot (49,90 %). Jelentékeny mennyiségű „fa v. fával vegyesen más anyagú" házállomány csak Somogy megyében van (16,69 %), Baranyában (2,84 %) és Tolnában (1,02 %) nem számottevő. Ugyanekkor még igen kismérvű a tégla és kőépítkezés, egyedül Somogy megye éri el az országos átlagot (15,10 %-ot), a maga 15,97 %-áva, Baranya és Tolna igen elmaradnak emögött (5,09%, 4,63%).

62 BÁTKY Zsigmondnak húsz évvel későbbi népszámlálás alapján készített térképei a földépítkezés arányáról szinte megegyező adatokat tartalmaznak, és a téglaépítkezés meginduló térnyeréséről meg a faszerkezetű házak csökkenéséről árulkodnak. Eszerint a faház még jelentősebb mértékben Dél-Zalában (20-50 %), Szigetvár és Barcs körzetében fordul elő, az egész Dél-Dunántúlra azonban csak 0— 10 %-os elterjedési átlag jellemző. A tégla- és kőépítkezés a terület egészében hasonló arányokat mutat, ennél nagyobb mértékben Dél-Zalában, a Dél-Dunántúl középső sávjában és a Drávaparton

6 3 van jelen, ahol szép számmal maradtak fönn évszámos paraszti téglaházak a múlt század 40-es éveitől. A térségben a múlt századi lakóház tetőszerkezetének legelterjedtebb formája a szarufás. Átfogó képünk csak a 19—20. század fordulójáról van. A Magyar Néprajzi Atlasz tetővázakat ábrázoló térképén Tolna keleti, Baranya északi, Somogy déli részén vonható meg a határ, amitől délre a szarufás tető kizárólagos. Somogy megye középső és nyugati vidékein a szarufás mellett a szelemenes (vagy oromgerendás) tető is általános. A szelemenes tető kizárólagos előfordulásával csak a Balaton déli partján és Zala megye területén találkozunk szűkebb körzetekben. Tolna megye keleti és déli, Baranya megye középső és keleti területein számottevő a székes tető. 4. kép. Talpas-vázas sovénylalú füstöskonyhás lakóház, épült 1810-ben Páprádon (Baranya m.), Kovács Aladár 1925-ben készült fényképe (Néprajzi Múzeum F. 55510) A 19. század végén Sióagárd-Gyulaj-KoppányszántóOsztopán-Kutas-Surd vonalától északra a szelemen alátámasztása kizárólag ollólábbal történik. Az ollóláb ágassal vegyesen Gölle, Miszla és Kajdacs környékén fordul elő.

64 Épületfának keményfát, elsősorban tölgyet, bükköt használtak. „A' padlás önmagok által hasogatott tölgy-, a' tehetősbeknél a' Dunáról, Dráváról hozott fenyődeszkákból készül, sőt igen sokaknál vékonyabb hasogatott, sorba rakott szalmás gyúrt sárral összetekert fák — (Widelboden), aztán simán bekenve, bemeszelve, a' stukkatort képezik." - írja CSORBA József 1857-ben a somogyi „köznép lakairól".

65 Bár a „szaggatott pallás" a talpas-vázas házakon napjainkat megéri, a „szilárd falú" házakban már a 19. század első felében megtaláljuk a puhafa födémet. Sőt KNÉZY Judit a „fenyőfa pallásra" 18. századi levéltári példákat idéz,

66 ANDRÁSFALVY Bertalan adatai pedig arról tájékoztatnak, hogy Mohácson a város már 1806-ban raktározó fundust biztosít a felvádékről vízi uton leszállított „fenyőmaterialék"-nak, azaz épületfának.

67 A mohácsi épületfa eljut Somogyba is.

68 A 19. század első felének végén sok fenyő épületfa érkezik, nemcsak a Dunán, de a Dráván is, amit a „stájerek" Vízvárott, Barcson, Tamásiban, Eszéken raknak ki.

69 A tetőforma kialakításának legrégibb változata a területen a két végén lekontyolt nyeregtető, s ennek fejlettebb variánsa az elől csonkakontyolt fedél, amely a múlt század közepén az „... utcza felé üstökösön úgy végződik, hogy a' padlásra feljárást enged, ...".

70 vagy „rekesztött" (fonott) később deszkázott. A nyitott orom lezárásának pontos kronológiáját nem ismerjük, de 1810ben már meszelt-tapasztott állapotában látjuk Páprádon (Ormánság), színes motívumokkal festve (4—5. kép). A deszkázott megoldás a dél-dunántúli faház-épületen későbbi, mint a Nyugat-Dunántúlon és egyszerűbb megjelenésű. A héjazat a talpas-vázas házakon napjainkig zsúp, esetleg nád. A 18. század végi s esetenként későbbi följegyzések azonban megemlékeznek egy kezdetlegesebb tetőfedési módról, a „rázott szolmá"-ról

71 amely ÉBNER Sándor gyűjtései szerint hajdina szalmából készült.

72 A múlt század közepén már sok adat szól a cseréptető térhódításáról. „Égetnek itt-ott újabb időben parasztaink is téglát, cserépzsindelyt kereskedésre az illető emberszerető földes urak' engedelméből u.m. Szalatnakon, Gödrében stb. Sőt Pécsváradon még a' cserépházfödeleknek czéhök is van, ...„ — írja HAAS Mihály az 1840-es évekből.

73 Ekkortájt Pécsett be is tiltják a szalmafedést.

74 A század végén azonban a házaknak még tetemes hányada szalmás, ill. nádas, Somogy megyében 67,55%, Tolnában 60,11%. Baranyában 42,83%, az országos 57,54 %-os átlag mellett. Meg kell jegyezni, hogy Baranya a cserépfedés terén országosan élenjár.

75