Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

I. SZÖVEGEK (a halotti búcsúztatóktól az emlékkönyvekig) - Szilasi László: Jókai talapzata. Jókai Mór Hétköznapok című regényének kultikus olvasata, k. o.

1. egyedi jellegű, a magyar- és a világirodalomban egyaránt rokontalan, fejlődése autochton (egyediség), 2. kivételes erősséggel kelti fel a valóság illúzióját (hitetés), és 3. minden kísérlet ellenére és után is megfejtetlen marad, a széptani boncolás esetében haszontalan, eredménytelen és fölösleges (titok). A 3. pontból következően a kultikus közelítés explicit olvasási stratégiája a szövegrészek szintjén tiltja a jelentéstulajdonítást, a szöveg egészének szent jelentéséről, a nagy titokról pedig csak annyit árul el, hogy az a szerzőnél van, elérhetetlenül. A Jókai-szövegről hallgatni kell, mert önmagát magyarázza. A diszkurzív logika nyelvének szerepe a következő mondat kimondásáig, önmaga felszámolásáig terjedhet: a Jókai-lényeg a történetalakításban rejlik, ez a történetmondás pedig elemezhetetlen, szabályokra vissza nem vezethető és eredeti. A kultikus közelítés álságos explicit olvasás stratégiája tehát egyszerűen letiltja az értelmezést.

4 Ez azt jelenti, hogy 1. a természetfeletti eredetű és jelentőségű, szent és érinthetetlen szöveget tilos olvasni, 2. az igazi és egyetlen, lényegi jelentés elérhetetlen, 3. alkotó és életmű, vita és opus, kizárólagos és tökéletes, körkörös egymást értelmezéséről csak hallgatni lehet. A kultikus diskurzus, a Jókairól való beszéd főszólama tehát nem értelmez. A kisszámú értelmezői töredék rögtön valami végső, metafizikus értelmet keres és talál, a metafizikus jelöltek pedig csak önmagukat jelenthetik. A jelölők játéka befagy, olvasat

5 nem jöhet létre. A kultusz mindemellett nyomatékosan állítja, hogy a kultikus értelmezés létezik, vagyis, hogy Jókai szövegeihez a Szentírással egyenrangú jelentések rendelhetők. Pontosabban: Jókai szövegeiben a Szentírással egyenrangú jelentések rejteznek, nem is olyan nagyon mélyen - de mindig tartozik annak kimondásával, hogy mik is lennének azok. A kultuszkutatás egyik fő tanulsága számomra éppen az, hogy a kultusz sosem teszi közszemlére a szöveg kultikus értelmezését. Ortodox, explicit és kész kultikus műértelmezési még soha senki nem látott. Az explicit szövegmagyarázat, s vele a szerző, s így a végső jelentés eljövetele mindig késik, halasztódik. Ebből a szempontból a szerző irodalmi kultusza az ebben az esetben mindig elmaradó teofániát helyettesíti, annak pótléka, utánzása - tipikus simulacrwm-jelenség. A kultusz azzal, hogy értelmezői hallgatásra ítélte magát, a saját létjogosultságát illető vitákban megfosztotta magát a legfontosabb érvtől és elszegényítetté a szöveget. Feleslegesen. Mert az, hogy a Bibliát szentnek tartjuk még a legbigottabbak számára sem jelenti azt, hogy a bibliaértelmezés módszerei is szentek. A kultikus olvasónak a Jókai-szöveg olyan, mint a Szentírás. Miért lenne tilos Jókait tényleg úgy (azon módszerek egyikével, másikával) olvasni, mint a Szentírást? Legfeljebb, lesz egy, (néhány) tendenciájában régies, de létében új értelmezésünk. Egy (néhány) saját nyelvű konstrukciónk arról, hogy mit láthat a szöveg helyén egy kultikus olvasó, és miért látja azt, amit lát, vagy látni vél. * A kultikus olvasás bármiféle exegezist (grammatikát) választ is, azt mindig (valamiképpen: teológiaikig, kulturálisan, művészettörténetileg, hagyományosan) szakrálisnak tekintett szövegekkel (lexikával) tölti fel.