Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

III. SZERTARTÁSOK (az írói összejövetelektől az emlékünnepélyekig) - Dávidházi Péter: „Iszonyodnám enmagam előtt". Egy írói Oidipusz-komplexum drámája

kritikát közölt a Kritikai Lapokban, egyrészt hazafiatlannak bélyegezve, hogy egy magyar születésű szerző németül írt, s az ilyen művet eleve méltatlannak ítélve a fordításra, másrészt külön megróva a prózában való fordítást. Ami az előbbi (fő) vádat illeti, a németajkú család magyar íróvá lett fia korszerű álláspontot képviselt, s hazafias megbotránkozása őszinte, de hevületét gerjeszthette némi neofita kompenzálási buzgalom is: azt marasztalja el túlzott engedékenységben, aki egykor őt magát átsegítette a nyelvi és kulturális otthonra találás viszontagságain. Belső tisztázatlanságra vall, hogy elfelejti: Pyrker egy másik német eposzát épp ő ajándékozta mesterének.

76 Kazinczy is fejére olvassa majd viselkedése ellentmondásait: „A ki fordítá a' Mailáth' Regéjit, a ki az én fordításomat kiadni akará, mint támadhat meg azért, hogy azokat fordítottam?"

77 Mindebből gyanítható, hogy a támadást nem magyarázhatnánk pusztán elvi okokkal, ahogy szembekerüléseiket a szakirodalom indokolni szokta.

78 Bár a szerkesztők nem akarták elárulni Kazinczynak a recenzens kilétét, a dolog nem sokáig maradhatott titokban, s az újabb támadás nagyon rosszul esett neki; levélben és nyomtatásban egyaránt keserűen válaszolt rá. Sőt a széphalmi vezér, akitől egykor Toldy azt kérte, hogy szóban is tegezzé őt, mint az apa szokta fiát, ettől fogva ismét magázva ír neki, s a tanítvány nem mer többé visszatérni a tegeződésre. Kazinczy érzelmeiről legtöbbet egy apai fájdalommal teli, öngyötrően távolságteremtő levél tudósít, melyet 1831. június 12-én írt Pécelről. Aki egykor kivételes helyet kért mestere szívében, most e vallomásból megbizonyosodhat arról, hogy megkapta. „Én az Urat szerettem minden társai közt leginkább, 's ezek a kedvetlenségek az Ur' egykori szeretetét velem feledtetni nem fogják." Csak akit valóban szeretünk, annak vétkét nem tudjuk elhinni, s csak azt igyekszünk bármi áron mentegetni: „illy ellenkezést, én az Ur' gondolkozásában, characterében képzelni nem tudok, 's inkább hiszem hogy holmit a' kör tétet az Úrral mint maga". A záróformula egy évtizedes barátság végére tesz pontot, keresetlen, egyszerű méltósággal. „Éljen szerencsésen, édes barátom. Szeresse annak emlékezetét, a kit egykor szerété, ha tovább nem szeretheti is. Én az Ur' érdemei eránt mindég igazságos leszek." Szeresse emlékezetét - a szó nemsokára tragikusan átértelmeződik. A polémia, amelyben Bajza is részt vett, még nem csitult el, amikor Kazinczy váratlanul meghal. A fiatalok egy darabig még kényszeresen csépelik a levegőt, majd fölocsúdnak és zavartan abbahagyják. Toldynak van a legtöbb oka rá, hogy magába szálljon. Szimbolikus apagyilkosság és valóságos halál sorsszerű egyidejűsége mélyen felkavarta a megszegett fogadalom terhét hordozó tanítványt. Önvádjának gyötrelmét nem magyarázhatnánk meg pusztán abból, hogy úgy érezhette: megszegte a magának (Bajza előtt) tett fogadalmat, miszerint nem támadja többé Kazinczyt és „mind haláláig" védőpajzsként szolgál neki. Igaz ugyan, hogy már e fogadalom megszegésének esetleges bekövetkeztéről is úgy nyilatkozott, hogy iszonyodnia kellene önmaga előtt, ha megtörténne, az utólagos önvád mardosását bizonyosan fokozta a sors dramaturgiája, mely Kazinczyt a polémia csúcspontján parancsolta le a színpadról. A járvány augusztus 5-én érte el Széphalmot, Kazinczy 21-én kapta meg, s 23-án már halott. A tanítvány lelkiismeretén aligha könnyíthetett az a racionális mentőkörülmény, hogy mesterét nyivánvalóan a kolera vitte el, s nem az ő támadásába pusztult bele. Minden valamirevaló önvád irracionálisabban dolgozik: homályos mélyeinkbe fészkeli magát, a tudat alattiból is válogat, tévedhetetlenül kikeresve mindent, ami terhelő bizonyíték lehet. Toldy hiába olvasta volna újra Kazinczy utolsó levelét, mely 1831. július 10-én kelt és azzal kezdődik, hogy a kassai postán kell feltétetni, mert Ujhely, sőt az egész Zemplény megye karanténba zárult „a

7 Cholera miatt"; ez a baljóslatú hír nem enyhíthette fiúi bűntudatát,