Kacziány Géza: Petőfi könyvtár 18. Petőfiről és mestereiről (1909)

Petőfi

Petőfiről és mestereiről 21 „Néhány nap múlva vérpad állt a téren, És egy ősz ember fönn a vérpadon, Midőn melléje lépett a bakó, a Sötét halálnak fényes pallosával, Az ősz ember végig tekinte a Kárörvendő szilaj tömeg során és Sajnálkozó könny reszketett szemében ; Sajnálta, akik öt megrugdosák. S akik gyönyörrel nézik most halálát. Suhant a pallos, rémesen suhant S a fej legördült, Sylvester feje, A nép rivallta: „Éljen a király!" És a hallottat a hóhérlegények Eltemeték az akasztófa mellett " S midőn eljön a későbbi kor, a szabadság iueje, hiába keresik ott a vértanuk szent hamvait, mint az aradi bitófák alatt és a vár árkában a tizenhárom közül hétét . . . 111. Szeretet és gyűlölet, — ez a két sarka a világnak, mely körül, mint a tengely két pontja körül, forog a természet által alkotott mindennemű lét. A delej és villany tevőleges és nemleges árama mi más, mint a természetben megnyilatkozó őserő szeretete és gyűlölete, mely vonzza az egyiket és eltaszítja a másikat; egyesülni óhajt az egyikkel és eltávolodni a másiktól. A fény és árny, éj és