Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

IV. Részletek öregkori arcképéhez - Nagy Pál: „A virágnak agyara van a felhőnek zöld kecskeszakálla"

a párizsi pederaszták kedvenc találkahelye volt (lehet, hogy ma is az; nem tudom, akkor sem tudtam sem én, sem barátaim, s ő se tudta, vagy nem érdekelte); zavaró volt egymást ölelgető férfiak között, kíváncsi, kihívó pillantások kereszttüzében ülni; hárman-négyen lehettünk, fiatalemberek; vártuk Kassák Lajost; úgy tetszett, lassan egy éve várjuk; már 1960-ban,

a Denise René Galériában kellett volna találkoznunk, első nagy nyugat-európai kiállítására azonban nem jött. „Megbántott... de nem elhagyott' ember benyomását keltette; a hosszú élet erősen megviselte; hetvennégy éves volt („élt hetvennégy évet") — dühe, harci kedve alábbhagyott — („hiába kerestek - alámerültem a csendbe'), de éreztük: mindenre figyel, visszahúzódik, de jelen van (mint a felesége levelei alá írott néhány sorban vagy aláírásban („én KASSÁK LA JOS vagyok"); tartása változatlan. Keveset beszélt, annál figyelmesebben hallgatott; kevés szóval is ki tudta fejezni rokonszenvét, barátságát. A Kassák-hagyomány ápolásához tartozik az is, hogy a párizsi Magyar Műhely 1965 decemberében Kassák-különszámot adott ki, 1971 elején megalapítottuk a Magyar Műhely Kassák Lajos Körét; nem sokkal később a szerkesztőség — a költő barátainak támogatásával — alapítványt létesített. A Kassák-díj első alkalommal 1972 júniusában került kiosztásra.