Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

IV. Részletek öregkori arcképéhez - Kristó Nagy István: Kassák festő barátai között

hallgatta Kassák tempós előadását, csendben szétoszlott. Nyilván lehetett volna vele vitatkozni, Lukács György talán megtehette volna, ha jelen van, így azonban — nem volt vita... Nem találkoztam még a személyes emberi nagyság ilyen meggyőző példájával, mint Kassák e helytállása a jórészt hozzá nem értő, közönyös, sőt, már ellenségesre hangolt vasárnapi tömeg előtt. Ennek, s hasonló megnyilatkozásainak azonban az a következménye is meglett, hogy művei újból nehezebben jelentek meg. Én közben, sok külsőlektori tevékenység után a Magvető Kiadóhoz kerültem. Ekkor, 1959 második felében nem volt a Kiadónak olyan lektora, aki Kassák (korábban szerződött) műveinek megjelentetését vállalta volna, így — noha hatáskörömbe főként külföldi könyvek tartoztak — én lettem Kassák szerkesztője. Nem volt egyszerű feladat... És az író sem volt könnyű partner. Még mikor egy-egy nyilvánvalóan zavaros vagy magyartalan mondatára hívtam fel a figyelmét, akkor sem szívesen változtatott. Kifejtette alkotói módszerét: ahogy azon frissiben leírt valamit, azon sose változtatott. Furcsa dolog volt ez — valaki, aki elvben a tudatos konstruálás, építkezés híve, épp prózájában olyasféle automatizmussal alkot, mint a fasiszta festők, s épp abban a prózában, ahol a legkevésbé sem volt kísérletező, „avantgárdé" művész, ahol szikár realizmusa a gorkiji példákhoz állt legközelebb, vagy éppenséggel a naturalizmushoz. No jó, én nem is akartam műveibe avatkozni, azokat vagy (többnyire) kiadásra alkalmasnak tartottam vagy nem. (Nem javasoltam új kiadásra például az 1948-ban már megjelent Mögötte áll az angyal című gyöngécske regényét, amelynek szemléletét maga Kassák is rég túlhaladta.) De ő is derült egy freudi elírásán, amit A telepben fedeztem fel, s amit tárgyi okokból mégis javítani kellett. Ez az elírás mélyen föltárta Kassáknak épp a Horthy-rezsim legvirulensebb szakaszában való érzelmi hovatartozását s azt, hogy ahol lehetett, ott próbált meg becsempészni egy-egy emlékeztető, vagy „destruktív" mondatot. Ezt a szándékot tette vüágossá A telep egy utalása, mikor is egyik hősét jellemezve megemlíti, hogy nyomorékká lett „az otrantói matrózlázadás során". Miféle matrózlázadás volt Otrantóban, — törtem a fejem, aztán eszembe jutott, hogy a végnapjai felé haladó Monarchia bátor tengerészei a Dalmát partokon lévő Kotor (Cattaro) kikötőjében lázadtak fel, s ki volt, aki leverte, majd kegyetlenül megtorolta a forradalmi lépést? — Horthy Miklós admirális, a későbbi kormányzó, az „otrantói hős". Kassák tehát Horthy országlása idején e félmondatban egyszerre emlékeztetett a forradalmi példára s a kormányzó sötét múltjára, közben épp a Horthyra való célzás szándékosságát árulta el az elírás: Cattaro helyett Horthy háborús múltjának másik, olasz helységneve — Otranto. Mert e két távoli tengeri színteret csak Horthy figurája kapcsolhatta össze az emlékezetben. „Leleplezésemen" Kassák persze jót mulatott, viszont annál mérgesebb lett, midőn az iísben már megjelent Egy kutya emlékiratainak néhány részle-