Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

III. Az újjáépítés vezérkarában - Major Ottó: Egy ember élete, szenvedése és nagysága

együttműködés lehetőségéről. A képes hetilapot, melynek korábban munkatársa voltam, kommunisták szerkesztették: Szegi Pál és — a Rajk-perben utóbb letartóztatott — Szász Béla. Itt baráti szellemben dolgoztunk; soha semmiféle ellentét nem volt a két munkáspárt tagjai között. A politikai gyűléseken pedig, ahová előadóként gyakran kiküldtek, még a legkritikusabb helyeken is - például Csepelen — szándékot tapasztaltam az együttműködésre az egyszerű párttagokban. Azt ajánlottam hát Kassáknak, hívjuk össze közös tanácskozásra a kommunista és a szociáldemokrata írókat. Kassák ezt helyeselte: „Próbálja meg, uram!" A gyors és határozott „igen" meglepett. Hiszen olyanokkal kellett találkoznia: Balázs Bélával, Gábor Andorral, Lukács Györggyel, esetleg Révai Józseffel is, akikről az Egy ember életében meglehetősen kíméletlen portrét rajzolt. Igaz, Balázs Béla és Lukács György túljutottak e régi sérelmeken, s a Kassák hatvanadik születésnapjára kiadott ünnepi albumban elismerően méltatták az egykori ellenfél emberi és művészi egyéniségét. Kassák gyors hozzájárulása a találkozóhoz mégis váratlanul ért. Aláírta a meghívókat, melyeket aztán magam vittem el Lukács György lakására, ugyancsak aláírás céljából. Össze is jöttünk számosan a Fészek-klubban. A mindkét oldalon nagyrabecsült Komlós Aladár elnökölt. Jószándékú felszólalások követték egymást. Már-már úgy látszott, létrejöhet valamiféle együttműködés a két írócsoport között — mindannyiunknak voltak jóbarátai itt is, ott is —, amikor szót kért Kassák. És mindent felborított. Feljegyzések híján ma már képtelen vagyok visszaidézni, mi hozta indulatba Kassákot. Bizonyos, hogy voltak az ő ízlésének szokatlan túlzások egy-egy felszólalásban. Láttam, hogy Déry Tibor igen hosszú, önvallomásszerű felolvasása alatt türelmetlenül fészkelődik, önérzetét sértették is talán némely jóindulatú, de iskolamesteri hangok. Szót kért, és mondott néhány maró mondatot. A túlbuzgó neofitákról, kiket elegendő megvakarni, hogy kiugorjon belőlük a nagypolgár. És - nyilván már az ellene forduló hangulattól felingerelve — valami olyasfélét is mondott, hogy ahol az itt hangoztatott dogmák érvényre jutnak, ott meghal az igazi művészet. Erre aztán kavarodás támadt, amit az akkor már államtitkár Bóka László diplomáciai ügyessége nagynehezen lecsillapított. „Maga uram naiv ember! - mondta utána Kassák. — Az idők megváltoztak, de a jellemek változatlanok maradtak." A pártegyesülés után szinte megismétlődött a Révaival való tanácsköztársasági afférja. Révai a hivatalában fogadta őt. Hogy mi történt ezen a találkozón, arról Kassák csak ennyit mondott: ,flem voltunk összestimmelve, uram. Öa régi nótát fújta, én meg betettem magam mögött az ajtót." Nehéz évek következtek ezután Kassákra. Nevét az első Kossuth-díjasok listájáról már törölték. Most aztán megszüntették lapjait és hivatalát is. írásait nem közölték, könyveit nem adták ki, s ha nem áll mellette fiatal felesége, aki