Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

A MŰHELYBŐL - Szekeres László: Tanúink, a relikviák (Jókai Mór tárgyi hagyatékáról)

így aztán a „tárgyhoz kötött emlékezet" karnyújtásnyi közelről néz szembe a Jókai-irodalom állításaival. S megerősíti, kiegészíti vagy kikezdi azokat. A térbe, időbe és szituációba illeszkedő relikviák magukhoz vonzzák és minősítik a meggyökeresedett „evidenciákat". Makacsul ellenállnak az általánosításoknak és a semmitmondó ismételgetéseknek. Nyűgként viselik el a szemfényvesztő esszéizálást és az „amiről nem beszélünk" tabukat. Életművet érintő, rejtett információkat hordoznak, s továbbgondolkodásra késztetnek. A múlt századi relikviák gondozóját és az irodalomtörténészt egyaránt csábítja, hogy felhasználja a komplex kutatás lehetőségeit. Hogy a „megszólaltatott" relikviák segítségével bepillantson Jókai írói műhelyébe, realizált közelből érzékelje fegyelmezett munkaritmusát, szerteágazó érdeklődését, s új megvilágításban „korszakolja" pályáját. Amikor számba vesszük emléktárgyait és a tájékoztató feljegyzéseket, akaratlanul is rádöbbenünk, milyen kiaknázatlan kincsesbányát hagyott ránk. Tekintélyes könyv kerekednék ki, ha felmérnénk, mennyi energiát fordított muzeális értékek felkutatására. Relikviáinak lajstroma egy másik kiadványt töltene meg. Ajándékainak bemutatása tágas termet kívánna. így — kísérletnek szánt dolgozatunkban — eleve szerénységre intve, pars pro toto-ként citálunk s válogatott adatokra hivatkozunk csupán. A tárgyi emlékek „megvallatásához" — Jókai életművén kívül — felhasználtuk nővérének — Vály Ferencné Jókay Eszternek —, két unokahúgának — Peti Józsefné Váli Marinak és Hegedűs Sándorné Jókay Jolánnak — valamint fogadott lányának — Feszty Árpádné Jókai Rózának — memoárjait. Azokét, akik huzamos időn át „derék, hü" családtagokként éltek környezetében, részesei voltak magánéletének, s „asszonyszemmel" írták le tapasztalataikat. Sok új adatot és összefüggést tártak fel a Jókairól szóló, de kiadásra nem kerülő családi levelek, a Petőfi Társaság iratai, illetve a visszaemlékezéseknek azok a fejezetei, amelyek kötetekben nem jelentek meg. Váli Mari Emlékeim Jókai Mórról c, 1955-ben megjelent kötete csak kisebb hányadát tartalmazza Peti Józsefné Váli Mari memoárjának, amely az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában maradt fenn. Éppen ezért, ha a kiadványban is megtalálható részekből idézünk, a Váli Mari; ha a csak kéziratban levő anyagból citálunk, a Petiné nevet említjük zárójelben s a kéziratos köteteket római számmal jelezve, az eredeti lapszámokat tüntetjük fel. Hegedűs Sándorné Jókay Jolán Jókai és Laborfalvi Róza c, 1926-ban kiadott munkája sem foglalja magában visszaemlékezéseinek teljes anyagát. Itt a nyomtatásban megjelent részeket a Hegedüsné névvel jelöljük, a kéziratos anyagot — a Petőfi Társaság gépiratából — megkülönböztetésül Jókay Jolán névvel s a római számokkal ellátott fejezetek lapszámozásával idézzük. A memoárok elejtett észrevételeikkel és adataikkal, valamint a relikviák elhelyezése az író biográfiájában s az életműből nyert életrajzi mozzanatok rávetítése a tárgyi emlékekre, mozaikkockákként járulnak egy hiteles Jókai-portré megrajzolásához. Mégsem mondhatunk le — már csak az olvasók megnyugtatása miatt sem — arról, hogy kritikai mérlegre tegyük e visszaemlékezéseket. -Jókai élete úgyis tele van retusált fotókkal. Gyakran torzított a „kékszemű óriás" iránti rajongás — különösen akkor, ha személyes kérdésekről esett szó. De ki is várhatná el, hogy az irodalomtól távol álló rokonok lepjenek meg bennünket részrehajlás nélküli ítéletekkel. Váli Mari — aki Lukácsy Sándor szavaival — „szűk, házi látkörből tükrözte ... az otthon légkörét" — rokonszenves egyszerűsége ellenére is „puritán"