Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1947

Hajói emlékszem, ennek a kötetnek a megírásához - amely egyébként a legjobban sikerült - volt szükség a legönkínzóbb s legridegebb fegyelemre, ebben a kötetben kellett mindazt összefoglalnom, kifejlesztenem és befejeznem, amit az első kötetben elindítottam. Hivatalnoki szigorúsággal tartottam be a munkaidőt, de. 10—2-ig kávéházban, du. 4-8-ig és este 10-től végkimerülésig otthon dolgoztam. 1937 nyarán fejeztem be a harmadik kötetet majdnem három és félévi munka után. A következő esztendő a szöveg átjavításával telt el. Nyilvánvaló, hogy az író akkora anyagot fejben nem őrizhet meg, segédeszközökre van szüksége. Négy füzet jegyzetanyaggal láttam neki a munkának, amelyek mindegyike az év folyamán két-három-szorosára dagadt. Az első füzetben listát vezettem a szereplő személyekről, neveikről, sorsukról, regénysorban megfogalmaztam jellemüket, amely természetesen a regény közben is állandóan alakult, telítődött. A második füzetben az eseményekről vezettem lajstromot, tehát magáról a fő történetről és arról, hogy szereplő személyeink milyen részt vállaltak el benne, és mindegyikük meddig jutott el a rászabott szerepben. Minthogy 80-90 személyt mozgattam meg a történet lebonyolítására és megesett, hogy egyik-másik kisebb, jelentéktelenebb figura, amely az első kötetben bukkant fel, csak a harmadikban, tehát három év után jutott ismét szóhoz, e két füzetsor nélkül éppúgy elvesztem volna, mint térkép és iránytű nélkül az utazó az afrikai rengetegben. A harmadik füzetsorban a regény terve formálódott: az, hogy mit akarok megírni; mondanom sem kell, hogy itt három-négyszer annyi dolog gyűlt fel, mint amennyit még fel tudtam használni. Végül a negyedik füzetben a nyelvi ötleteket gyűjtöttem össze, képeket, hasonlatokat, szavakat, amelyek megtetszettek, utcán elkapott mondattöredékeket, amelyeknek természetesen szintén csak az elenyésző kis része került szolgálatba, melyet a regény anyaga befogadott. Nyelvileg sok és bonyolult feladatot kellett megoldanom, stílusom meglehetősen egységes, de olykor úgy láttam, hogy egy-egy helyzet külön stílusfeladatot ró rám, melyet eddigi eszközeimmel nem tudtam volna megoldani. Voltak részek, melyeket nyelvben drámaibban, mások, melyeket higgadt, leíró modorban kellett megírnom, nem szólva arról, hogy a párbeszédekben újabb stílusváltozatosságot kellett alkalmaznom, aszerint, hogy kit beszéltettem. Alakjaim több társadalmi rétegből regrutálódtak, meg kellett szólaltatnom a pesti polgárt, akinek nyelve természetesen lényegesen különbözik például a kültelki jassznyelvtől, vagy az iparosnyelvtől, amelyet a munkásság nagy része használ, de ezenkívül meg kellett teremtenem a regény főszereplőinek a külön, csak önmagukra érvényes nyelvét, amely pontosabban és elevenebben jellemzi őket, mint testalkatuknak, alakjuk, szemeik színének megírása. A regény cselekménye a 30-as évek elején és derekán játszódik, s természetesen több színhelyen, szerepel benne Bécs, több alkalommal is, szerepel Dubrovnik, ahol évekkel ezelőtt magam is eltöltöttem egy esztendőt, de elsősorban Budapesten forog a történet. A budapesti színhelynek két tengelye van, Angyalföld és a Belváros, egy angyalföldi bérház és egy Nádor utcai tízszobás lakás. Ezek köré csoportosul a többi mellékszínhely, a W M.-gyár Csepelen, Pest környéki kirándulóhelyek, illegá-