E. Csorba Csilla (szerk.): „Egy ember, akit még eddig nem ismertünk”. A Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai-gyűjteményének katalógusa. Tárgyi hagyatéka, díszalbumok, képzőművészeti gyűjteménye, fényképgyűjteménye (Budapest, 2018)
E. Csorba Csilla „minden tárgyhoz valami emlékezet van kötve.” Jókai-gyűjtemény a Petőfi Irodalmi Múzeumban
barátaitól. Pedig, akik műveit olvasták, ráérezhettek volna féktelen magányosságára, egyedüllétére: „Semmi dolgom többé. Ez aztán a teljes tökéletes magányosság. Nappal még csak vannak zöld fák, ragyogó virágok, nevető szőlők: van haragos szél, van nyájas napvilág, de este a lámpafénynél, a tárt redőnyöknél nincs semmi, - csak a passziánsz!”35 „Itt ülök ebben a mélységes csendben egyedül”36 - írta nem sokkal a parádés, sok üres frázist puffogtató jubileumi ünneplése után. Jókai Rózának munkát adott a sok ajándéktárgy elhelyezése, meg is rostálta azokat. Jókai maga is sokszor selejtezett, ajándékozott el könyveket, tárgyakat, például „1867-68-ból 42 darabból álló kagyló, csiga és tüsköncz-gyűjteményt ajándékozott a [pápai] főiskolának és kedveskedett vele sógorának, Váli Ferencnek, a természetrajz tanárának.”37 Családja kétségbeesése, minden igyekezete, nem egyszer erőszakos fellépése38 ellenére Jókai 1899. szeptember 16-án házasságra lépett Grósz Bellával.39 Nem sokkal ezt követően - még fogadott lányával közös döntése alapján - első felesége, Laborfalvi Róza és saját ezüst és arany babérkoszorúit a Nemzeti Múzeumban helyezte el.40 A fokozódó érzelmek, vádaskodások, a családi viszály teljes elfajulása következményeként Jókai újabb és újabb végrendeletet írt. Fogadott lányát kifizette és utolsó, érvényes végrendeletében ingó és ingatlan vagyonának általános és egyetlen örököseként „szeretett feleségét, Jókai Mórné Grósz Bellát nevezte meg”41. Mindezt megtetézte a számára rendkívül sokat jelentő, az írói jubileumára kapott díszalbumok, üdvözlő oklevelek Grósz Bellának való adományozásával.42 A házasság történetét sokan, sokféleképpen írták meg, Fesztyné Jókai Róza verziójában minden Nagy Bella tulajdonában maradt. A „Svábhegyről még azt sem vittem el - ami Árpádé volt. A marosi szobát, sem nagyanyám antique darabjait Pesten, Árpád Petőfi reliquiáit se (Árpád Nagy Imrétől kapta, Nagy Imre apja Petőfitől) stb. Mindent, mi a közös ebédlőben a miénk volt, ott hagytunk.”43 1900-ban a párizsi világkiállításon Jókai Mór százkötetes díszkiadásának, szobája néhány berendezésének és díszokleveleinek bemutatásával emlékeztek meg a nagy regényíró nemzetközileg is jelentősnek tartott munkásságáról. Mikor Lukács Béla, a kiállítás magyar osztályának kormánybiztosa az emléktárgyak kivitelére kérte Jókai engedélyét, Révay Mór János újra a múzeum létrehozása mellett kardoskodott, s ajánlotta, hogy az „összes emléktárgyak, ha majd Jókai Mór dolgozószobája az Erzsébet körút 44. szám alatti lakásában - 8. fejezet 88. tétel Részlet Jókai Mór Erzsébet körút 44. szám alatti lakásából Részlet Jókai Mór Erzsébet körút 44. szám alatti lakásából egy év múltán Párisból visszakerülnek, már ne ő hozzá, [Jókaihoz] hanem a Nemzeti Múzeumba szállíttassanak el gondos megőrzés végett.”44 De mire a Grand Prix-díjjal kitüntetett százkötetes életműkiadás és tartozékai Párizsból 13
