Tasi József: Szilánkok. Válogatott cikkek, tanulmányok (Budapest, 2002)
Móricz Zsigmond és „holdudvara” - Móricz Zsigmond a sztánai bálon
kony legények... ma mind öreg legény, aki ott nem maradt... Soha ilyen pezsgő kedvet s mikor pezsgőt kaptak, soha ilyen gyermeki örömet. Ezt megírom... Másnap átszánkóztunk Bánffyhunyadra. A megtiport hóban vasárnap reggel a kisváros, tele olyan házakkal, mint a galambdúc, olyan templommal, mint a mesebeli kacsalábon forgó vár, olyan piros felkapott csíkokkal a szoknyákon a karcsú magas asszonyok, mint az Apaffy Mihály uram udvari dámái... Ezt megírom... [...] Minden jó csak három napig tart. Harmadnap visszautaztunk Budapestre egy felséges emlékkel és a Nem élhetek muzsikaszó nélkül tervével.” Móricz Zsigmond két év múlva, a Színházi Elet 1935/39. számában ismét visszatért a sztánai bál élményére; abból az alkalomból, hogy Deésy Alfréd filmet rendezett a Nem élhetek muzsikaszó nélkühő\ [Minden figura élő alak voll). Itt utazása - szinte ha menekülése - hátteréről is vall: „Nem vagyok könnyen indulatoskodó ember, de akkor különös okom volt arra, hogy a házi tűzhely mellől egy napra kirepüljek... [...] Erdély különös hatással volt rám: azt hiszem, abból a székely bálból született meg a másik erdélyi munkám magja is: a Tündérkert, mely szintén a férj és a feleség problémáját tárgyalja tudományos alapon. Olyan volt az az éjszaka, mintha Bethlen Gábor korában lett volna. Vad és szilaj társaság volt és a harisnyás székelyek csűrdöngölőt jártak... A magyar tragédia suhogott körülöttem. Úgy véltem: rátapintottam a nagy sebre: hogy a magyar ember a sírva vigadás pompás lázában éli ki, ami nagyot és szépet érezni tud. ” * Saját szavaimmal is kivonatolhattam volna Kós Károly és Móricz Zsigmond emlékezését a sztánai Protestáns bálra. S hogy mégsem tettem: nem akartam, hogy a klasszikus szöveg szépsége csorbát szenvedjen. Néhány szót végül Kós Károly leveléről és díszes meghívójáról. Kós Károly 1972- ben interjút adott Benkő Samunak könyvművészeti munkásságáról. Elmondotta, hogy „a betű kínálta esztétikai lehetőségeket” régi pergamenre írott oklevelekről, a „Nagy Be- öthy”-ben közölt Margit-legenda részletéről (Ráskai Lea írása 1510-ből) és a kalotaszegi temetők fejfájáról tanulta. Raskai Lea írásmódját annyira elsajátította, hogy „az maradt meg bennem még a rendes kézírásomban is.” Kós Károly a rendes kézírással írt levelét és az ékes meghívót örömmel mutatjuk be a sztánai bál hatvannyolcadik évfordulóján. új f Tükör, 1982. 9. s^ 8-9-212-
