Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Kálmán C. György: Alkalmiság és újitás Szép Ernő kisregényeiben

Szép Ernő Natália című önéletrajzi műve kéziratban volt egészen 2008-ig, amikor végre megjelent,2 és komoly kritikai sikert aratott. Azokból a mondatokból indulok ki, amelyekkel Bán Zoltán András zárja kritikáját. „Külön köszönet a szöveggondozó Vida Lajosnak, hogy bölcsen megőrizte Szép Ernő helyesírásának sok jellegzetességét; így a szabályos különben helyett most ezt olvashatjuk: külömben. Ebben az egyetlen betűben - mintegy fosszíliaként - megőrződött a modern magyar kultúra egyik megteremtőjének egy jelentéktelennek tűnő, ám mégis halhatatlan kéznyoma.”3

Ehhez a megjegyzéshez később még visszatérek - itt legyen elég annyi, hogy ebben a helyesírási szabálytalanságban - vagy hibában - Szép írásának egyik sajátossága nyilvánul meg: az, hogy a hétköznapiság, a kötetlen, köznyelvi csevegés érdekében elhagyja az írott és íratlan szabályokat; hogy a szabálykövetésnél fontosabb számára a bensőséges, közvetlen, laza megszólalás, még ha az hibásnak számít is.

Tárca, publicisztika, kispróza

Több mint húsz éve megjelent egy kötet Szép Ernő tárcáiból és publicisztikai cikkeiből vagy kétszáz rövid írás:41924 és 1951 között íródtak (részben kéziratban maradtak), köztük néhány tárcasorozat, egyblokknyi egy-két soros feljegyzés, aforizma. Talán ez volt az első alkalom, hogy azok, akik addig csak a Lila akác szerzőjeként, érzelmesnek gondolt költemények alkotójaként vagy az Így írtok ti egyik célpontjaként ismerték (félre) Szép Ernőt, szembesülhettek a remek és friss szövegekkel. Akkor ezt írtam: „Hogyan lehetséges, hogy összetéveszthetetlenül egyéni nyelve csupa átvétel,

2 Szép Ernő, Natália, Nórán, Budapest, 2008.

3 Ban Zoltán András, Lesóhajtva, Szép Ernő: Natália, http://www.revizoronline.com/ article.php?id=428

4 Szép Ernő, Kispanasz, Gondolat - Nyilvánosság Klub - Századvég, Budapest, 1992.

24 / Kálmán C. György