Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Varga Kinga: Szép Ernő a mai magyar színházi gyakorlatban

az az érdekes, hogy vígszínházi vezető színésznőkről van szó, és ha ehhez hozzávesszük Tornyi Ildikó Manciként alkotott sikerét, azt látjuk, hogy a vígszínházi hagyományokhoz, szerepjátszáshoz mégis mennyire hozzátartozik és illik Szép Ernő.

Végezetül megállapítható a Szép Ernő-darabokról és előadásokról, hogy minőségüket leginkább a lírai realizmus81 szókapcsolat adja vissza. Szóba hozhatóak még az abszurdoid, groteszkbe hajló helyzetek, a kiváló szerepformálási lehetőségek. A kiemelkedő színészi játék és a jó rendezés tudja őket igazán emlékezetessé tenni. Számon tartott előadások tehát a rendezés és/vagy a színészi játék miatt keletkeznek.

Arra a kérdésre, hogy milyen jellegű színházak, társulatok választják előszeretettel Szép Ernő darabjait, az a válasz, hogy nincsenek korlátok, bárhol, bármilyen színpadon előkerülhetnek. A Szép Ernő-darabok klasszikusnak és szórakoztatónak számítanak, de a természetüktől eltérő rendezői koncepciókat kivetik magukból, a színművek elbírják, hogy a rendezők kiüresítsék a teret és lecsupaszítsák a vázára, amennyiben hagyják a Szép Ernő-i nyelvet önmagában működni. A ritmust, a szöveget kell visszaadni (húzásokkal együtt akár) és akkor sikere van az előadásnak, ha ezt elrontják, akkor bukás lesz. A Szép Ernő-játszás tehát él, nem egyszerűen a kánonban elfoglalt helye miatt veszik elő újra és újra a darabokat, letudva ezzel a nemzeti klasszikus játszásának kötelezettségét.

81 Lásd például Verebes István nyilatkozatát a Háromlevelű lóhere főszerepe kapcsán, Napközben című műsor, Kossuth Rádió, 1993. május 3., 8'40, műsorvezető Zelényi Zoltán, lejegyezve az OSZMI cikkgyűjteményében.

198 / Varga Kinga