Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Gintli Tibor: Az élőszó imitálása Szép Ernő regényeiben

a megismételhetetlent látja, s amely a bensőségességet keresi.8 A tárcák beszélője gyakran tárja olvasói elé magánéletének valamely részletét, számol be hangulatairól, lelkiállapotáról, nem áll tőle távol egyfajta (jobb híján) talán vallomásosnak nevezhető attitűd. A szöveget a gyakori önmegjelenítés személyes hangolt- ságúvá teszi, ezt a hatást az is erősíti, hogy a témák intimebbek és kevésbé konvencionálisak, mint a tárca anekdotikus hangnemet képviselő korábbi típusaiban. A Szép Ernő tárcáiban megjelenő beszédmód inspiráló forrásai között ezért elsősorban nem a műfaj korábbi hazai, hanem kortárs európai változatait kell számon tartanunk. Ha a Natália című önéletrajzi regény szereplői elbeszélőjének visszatekintését a szerző újságírói gyakorlatára is kiterjesztjük, azt feltételezhetjük, hogy Szép Ernő számára a francia és orosz tárcák német fordításai kínálták a közvetlen mintát. Az egyik szöveghelyen a narrátor arról tudósít, hogy tagja lett a Budapesti Napló szerkesztőségének, Kabos szerkesztő úr Ady Endre asztalánál jelölte ki helyét, és meghatározta feladatkörét, amelyet az elbeszélő röviden így foglal össze: „A hírírás mellett kötelességem lesz a hétfői számba tárcát fordítani, francia meg orosz írók tárcáit adják a hétfői számban, azokat berlini meg bécsi lapokból kell lefordítani [,..]”9

A személyesség, a szellemesség és a komikum Szép Ernő tárcáiban ugyanúgy összekapcsolódik egymással, mint a regényekben, melyeknek legjellemzőbb hangneme a szentimentális groteszk.

8 Az Ádámcsutka egyik szöveghelye jól mutatja ennek a személyiség-felfogásnak a hatását, miközben a részletben szereplő hasonlatból az is kitűnik, hogy a Szép Ernő által alkalmazott narráció mindig kész a komikus ellenpontozásra: „Hol van ennek a nőnek az egyénisége, hol csípem meg a csodát, hogy ez ő, ő, aki ilyen és akiből csak ez az egyetlenegy van a világon, mint némelyik foxterrier is olyan egyéniség, nincs másik példány, amelyikkel a viselkedése egyezne. Miben van ennek a nőnek az egyetlensége?" lásd Szép Ernő, Lila ákác. Ádámcsutka, 27S-276. Az intimitás igényét a regény egy másik szöveghelye a tegeződés kapcsán hozza szóba: „Magázzuk egymást, attól a pillanattól fogva, mikor az ölelésből felocsúdik, magázzuk egymást. Ez nagyon szép, szemérmes, de nem az én nyelvem; az én nyelvem a tegezés, mint a gyereké, mint a vadaké, mint az imakönyvé.'' Uo., 308.

9 Szép Ernő, Natália, 204.

Az élőszó imitálása Szép Ernő regényeiben / 13