Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Előszó

Előszó

Annak ellenére, hogy Szép Ernő a Baumgarten-díj birtokosa, a Nyugat első nemzedékének nagy tekintélyű szerzője, talán nem túlzást azt állítani, hogy az irodalmi kánon margójára szorult. Úgy tűnik, szerepének és jelentőségének megítélése ma is meglehetősen bizonytalan. A szerző iránti ingadozó intenzitású, általában inkább halvány érdeklődés évtizedei után - talán Tandori Dezső kitartó figyelme nyomán, talán a centenárium dinamizáló voltának vagy a posztmodern irodalom új érdeklődési irányainak köszönhetően - kisebb Szép Ernő-reneszánsz alakult ki. Ezzel párhuzamosan egyre inkább érzékelhető az igény műveinek értő újraolvasására. A tanulmánykötet célja, hogy javaslatot tegyen Szép Ernő irodalomtörténeti szerepének újragondolására, a kortárs irodalommal való kapcsolatrendszerének feltérképezésére, és az ismert vagy kevésbé ismert szövegek, műfajok, színre állító gyakorlatok újraértelmezésére. Kitűzött feladata felülvizsgálni azt a szerepet, amelyet a szűk terjedelmű (és talán nem eléggé tág horizontú) szakirodalom a sokoldalú, lírikusként, próza- és drámaíróként egyaránt tevékeny szerzőnek szánt.

6