Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Varga Kinga: Szép Ernő a mai magyar színházi gyakorlatban

Megteremtődött a lehetőség arra, hogy Szép Ernő kitörjön a budapesti kisszínpadi formából, és meghódítsa a nagyszínpadokat, a vidéket és a határon túli színházakat is, az állandó budapesti jelenlét mellett.21 Ennek szimbolikus megnyilvánulása Ádám Ottó 1981-es Madách Színház-beli Patika-rendezése. A Szép Ernő- újrajátszás elindítójának számító Madách Színház a kaposvári siker hatására nyúlt a darabhoz, hogy most már a színház nagyobb játszóhelyén, a körúton állítson színre Szép Ernő darabot. Feltehetőleg az országos érdeklődés miatt nem is lett volna elég a kisebb férőhely, mégis, a rendezés gesztus-értékű. Szép Ernő kánonba emelése ezzel befejeződött, és a hetvenes évek egy-egy elszórt premierjéhez képest a bemutató-kavalkád lesz jellemző 1980/1981-től. A nyolcvanas években ez jellemzően 1-3, a kilencvenesekben 2-4, míg a kétezresekben 3-5 évadonkénti bemutatóval jár, hogy a 2004/2005-ös évadban ez a szám hétre emelkedjen. Szép Ernő a klasszikus drámarepertoár részévé vált.

Az 1960-as, az 1970-es évek mint Szép Ernő rekanonizációs időszaka egybeesik az ún. három Nemzeti Színház korszakával: a Vígszínház, a Nemzeti Színház és a Madách Színház, vagyis három nagy repertoárú budapesti színház a kor színházkultúrájának elfogadott eszményét szolgálta ki népszínházi, sok emberhez eljuttatott, közérthető, de a magas kultúra szférájába tartozó előadásaival. A szövegközpontú játszási forma volt rájuk jellemző a televízió által is ismertté vált nagy színészekkel a középpontban.22 Mindhárom színházat fémjelezte igazgatójának és vezető rendezőinek neve, így a Vígét az igazgató Várkonyi Zoltán mellett Hor21 A kivételt erősítő szabályként Beke Sándor rendezésében a Komáromi Területi Színház (MATESZ) 1968 júniusában műsorára tűzte a Májust.

22 Ilyen értelemben beszél a három színházról Kiss Gabriella, illetve, a Vígszínház kapcsán, Gajdó Tamás is, lásd Kiss, I. m., 32; Gajdó Tamás, Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok. A magyar színházművészet fontosabb törekvései az 1970-es évektől 1989-ig = Színház és politika. Színháztörténeti tanulmányok, 1949-1989, szerk. Gajdó Tamás, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Budapest, 2007,307-346, itt: 325.

184 / Varga Kinga