Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Tarján Tamás: „Futók, ugrók, mászók, csúszók” Szép Ernő sportversei

és egyéb zöngemények tárgya, s Szép epikájában is felbukkan. A sakk iránti érdeklődést tanúsítja a Lasker-Schlechter. kettejük 1910-es világbajnoki címmérkőzését (a fiatalabb, berlini, zsidó származású német-amerikai zseni, a filozófusként és matematikusként is tehetséges Emanuel Lasker és a bécsi, katolikus osztrák sakkszakíró, Carl Schlechter között) a poéta döntetlenre hozza ki: „Ülnek tíz évig, húznak sokszor, / A játszma vége lesz remis / És Lasker doktor, Schlechter doktor / Elölről fogják kezdeni". A küzdelem - egy-egy győzelem és nyolc döntetlen mellett - valóban „remisével ért véget, de ezzel az 5:5-tel Lasker megvédte 1894 és 1921 között birtokolt világbajnoki címét. Szép Ernő elkesergett egy röpke tízsorost a nagy magyar sakkozó, Maróczi Géza balsikeréről is: csak hatodik lett aktuális sakktornáján (Maróczi).

E két sakkvers is inkább bökvers, ám a Lasker... finoman figurázza ki a sakkjátékosok az első szakasz szerint a költőn és az ökrön is túltevő „merengését”, a négy strófa alig titkolt álláspontja szerint nem feltétlenül termékeny, aggályos stratégiai-taktikai gondolatiságot. Nem kendőzhetjük, hogy Szép Ernő sporttárgyú versei nem tartoznak a lírai életmű első vonalába. Költőjüket sokszor a sport mint kuriozitás iránti érdeklődő vonzalom vezette. A sport miliője, játékossága, változatossága részben ellensúlyozta Szép sokszor spleenes, önbizalomhiányos, a zsidó származás és a (vélt vagy valós) másodhegedűs irodalmi rang keltette keserű kisebbségi érzéseit, az évtizedek teltével még egyre sötétülő önképét, sorsa kényszerűségekből is mindinkább rátelepedő alkotói passzivitását.

Önismerete, önkritikája is kifejeződött a sportszeretetben, sportkritikában: önmagára, alkatára (Tersánszky emlékezése szerint inkább kiöltözött, mint elegáns személyiségére),10 enyhén

10 Tersánszky Józsi Jenő, Szép Ernő = Uő., Nagy árnyakról bizalmasan, Holnap, Budapest, 2002,109.

138 / Tarján Tamás