Molnár Eszter Edina (szerk.): „…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből (Budapest, 2015)
Erdélyi József Naplója - 1916
1916 I 279 legénységünké fölött. S a fő, amit legelőször megjegyeztem: a legénység egy anyanyelvű, a tiszt tehát minden nehézség nélkül, bármely emberével közvetlenül érintkezhet; a kiképzés ezáltal a legegyöntetűbb. Azonban pl. az erdélyi magyar tiszt kiképzése alatt egyszerre van magyar, oláh, szász, szerb, tót, rutén. S egy században az elemek rendesen mind feltalálhatok, s ami nagyon sajnos, a magyar elem pusztul legjobban, amely az egésznek mintegy kovásza, élesztője. Természetesen az oktatás aztán nem lehet intenzív, mert a mozdulatok elsajátításán kívül, ami ennyi nyelvű legénységnél csupán utánzáson alapul jobbadára, az erkölcsi oktatás gyarló, holott gyarló a legénység értelmisége is, még ha meg is értenék a többnyire magyar nyelvű oktatást, amelyet rendesen hasonló anyanyelvű altiszt tolmácsol többnyire elsietve, homályosan. S ha az oláh azt mondja rá: „precseput",9 akkor már rendben is van, a többitől meg se kérdik, érti-e vagy nem. Ily körülmények között aztán helyénvaló is a sok testi fegyelmező gyakorlat, hogy bármint is, de valahogy némiképpen pótolhassuk az erkölcsieket. S hogy mindemellett is mily bámulatos eredményeket tudunk fölmutatni, az csodálatra méltó és páratlan dolog. A világon semmiféle nemzetségű tisztnek annyi dolga nincs, mint a Monarchia bármely csapatneméhez tartozó tisztjének. Próbálná meg csak az a pedáns porosz tiszt, oktasson teljes tudatlanságban havasok közül bevonult oláh legénységet, azzal a szisztémával, amellyel oktatja a németjeit, minő eredményt érne el? Vegyék tekintetbe ezt a német tisztek, s akkor csodálattal és tisztelettel fognak meghajolni a magyar és osztrák monarchia tisztjei előtt. 1916. november 25-26-27-28. Nevetem azokat, akik az eljövendő békéről úgy beszélnek, mintha az teljes nyugalmat hozna a vér és vas háborúja után. Tévednek. Ha megpihen a vas, az elfolyt vérből új háború magva szökken virágba: megkezdődik igazán a társadalmi osztályok harca. A mag már eltűntetett régen, csak vér kellett reá. Eltűntetett, és csírázik. Még a folyton tartó háborúval küzdenek a csírák. A lelkek hallgatnak, most még a vas, a test beszél. De majd ha visszatér a nép, amellyel mindenáron azt akarják elhitetni, hogy hazájáért harcol, ha visszatér és látja az otthon meghízott gazembereket, s eszébe jutnak szenvedései, látja elpusztult családját, fellázad a régi szolgaélet ellen, követelni fogja azt a földet, melyet vére hullatásával váltott meg, követeli, mert joga van hozzá, több, mint az ingyenélő papságnak és az elkorcsosult arisztokráciának. Nem fog kelleni sok felvilágosítás, csak egy-két szó kell, amely lángra lobbantja majd a lappangó tüzeket, csak egy sugár kell, amely kipattantsa a háború fagya után bimbóba szökkent 9 priceput 'értettem' (román)
