Molnár Eszter Edina (szerk.): „…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből (Budapest, 2015)

Dr. Bauer Ervin Emlékei - Bauer Ervin naplója Kaffka Margitnak (1915)

BAUER ERVIN NAPLÓJA KAFFKA MARGITNAK. 1915 I 219

tekről, ezért restelkedem azok előtt, kik tudnak vagy sejtenek róla - én restelkedem, te csak büszke lehetsz! - Most megy egy band[agen]träger át az ezredorvoshoz, vele akartam megint egy levelet, hogy adja oda az elsőnek, akit hazaküld és megbízható ember. - Tőlem is megy mindennap sokoldalas egy-két levél, kisnapló, kártya stb. - Margitom, március 4-éről jelzel az egyik kártyán még egy levelet, nem tudom, tévedés-e vagy pedig a posta még nem hozta-e. Vajon - itt megint abbahagytam a levelet hirtelen, és most, Vi 5-kor folytatom, mert megint alarmot, visz- szavonulást beszéltek hirtelen, ágyúzás hallatszott, és én rögtön mindent összepakoltam, azután a kemence mellé mentem félni, a visszavonulás hírét a szanitécek megint megcáfolták, azután megnyugodtam megint, és erőt vettem magamon és elolvastam a kemence mellett melegedve a legutoljára, tegnap küldött orvosi hetilap (márc[ius] 4-i) cikkét a besztercebányai hadikórházban folyó sebészi kezeléséről a sebesülteknek. Azután még mindig nem érezve biztosnak a helyzetet, a pádon ültem az asztal mellett és a főorvossal diskuráltam a háború ellen, annak kétségbeejtő voltáról, a gyávaságról, hogy az egyáltalában nem szégyenletes és annak bevallása direkt erény, hogy te egy beszédet mondtál a háború ellen, és akkor ő azt mondta, hogy a nők pszichéje más, mint a férfiaké, ti. hogy a nők nem tudnak sohasem belenyugodni a változhatatlanba, míg a férfi, az belenyugszik és kiszenvedi, végigküzdi, de belenyugszik, egyébként mint mindig ilyenekben mindenki, ő is igazat adott nekem mindenben. Vannak olyanok, akik csak pillanatra adnak igazat és azután tovább beszélve kiesnek, illfetve] visszaesnek megint rögtön, és ez a legnagyobb része, olyan, aki ebben az igazságban teljesen konzekvens volna, beszédben, tettben, olyannal még sohasem találkoztam, ez érdekes. Mindenki bevallja, hogy ő is, mint mindenki, fél és ellene van stb., de utána már mindegyik mond többé-kevésbé olyanokat, hogy úgyis mindegy, szép, van benne valami, érdekes, élmény, az hős, az derék katona stb., és nem veszik észre az ellentmondást. Többször említettem a 33-asok szakácsát, aki itt főz: egy 40-en felüli lembergi kereskedő, aki mint népfelkelő be van ide osztva, a háború eleje óta van a harctéren, üzlete, családja, mindene orosz kézben, tönkremenve, hírt szeptember óta persze nem hallott. Egy középtermetű, kissé zömök, szakállas ember, csendes beszédű, jóindulatú szemű, de látszik az energikus, küzdő kereskedő rajta, itt igaz, hogy szakács, de egész nap itt főz, ki- és bejár, estére kész van a főzéssel, és akkor egész éjjel cipeli harmadmagával a kosztot ki a schwarmliniába, hóban, szélben, fagyban, golyóveszélyben, reggelre ér vissza, és alig pihen egy kicsit, megint hordani kell az edényeket a főzéshez, vizet hozni az edényekben stb. És mindig udvarias, csendes, szelíd beszédű, komoly. Ez a mi adoptált szakácsunk, aki nekünk is főz, amiért itt megtűrjük az egész napi főzést, füstölést, és kvártélyt adunk neki. - A múltkor estéről