Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Kiadványok
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról 268 delete, felesége javára. A másik testamentum már 1903-ból való, kedvezményezettje pedig a második feleség, Nagy Bella (110.). (Az utóbbi dokumentum csak 1993-ban került, vétel útján, a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárába.) Az öregkori botránykő, a Nagy Bella-házasság érzelmi töltését szintén saját szemünkkel láthatjuk. Például azon a 2004-ben vásárolt Erdélyi Mór-fotón, amely valamikor 1900-ban vagy 1901-ben készült, és amely itt kerül először nyilvánosság elé (209.). Visszarímel rá Jókai utolsó akvarellje a kanapén pihenő fiatalasszonyról: „Az én édes Bellám. Rajzoltam Siófokon 1903. junius 14. Jókai Móricz sk.” (136.) És a pálya vége, a kézirattárban őrzött okmányok szigorú sorjázása szerint: [orvosi] értesítés [Jókai Mór haláláról], 1904. május 6-án, az ugyanaznap kelt halottvizsgálati bizonyítvány és a „Jókai Mór 79 é[ves], író bebalzsamozása alkalmából felvett bonczjegyzőkönyv”, 1904. május 7-ről (110-111.). A három kötetre tervezett albumegyüttes utolsó kötete tartalmazza majd (bevett szokás szerint) a pótlások és javítások jegyzékét is. Ez azonban nem csak a kisszámú hiba javítására szolgálhat majd (például a 300. és a 320. tételszámú kéziratok hibás egymásra utalása, egypár tolihiba kiküszöbölése). A pótlások pedig vélhetően felölelik annak a rendszeres múzeumi feldolgozó munkának az eredményeit is, amelynek során albumokból, vegyes tartalmú kézirategyüttesekből, kötéstáblákból újabb dokumentumok kelnek önálló életre. És remélhetőleg folytatódhat a restaurálási program is, amely szintén szolgálhat újabb felfedezésekkel. Jókai Mór több mint száz évvel a halála után is az egyik, ha nem a legolvasottabb magyar prózaíró. A róla elnevezett téren üldögélő szoborból, a kultusz tárgyából ilyen kötetek segítségével lehet újra ember, nemcsak tiszteletünknek, de szeretetünknek is részese. Stílszerűen a Magyar Kultúra Napján mutatta be a Petőfi Irodalmi Múzeum a Jókai-gyűjtemény katalógusának újabb kötetét. * A katalógussorozat másodikként megjelent, első kötetének4 bevezetőjében („Mik a csillagos ég minden csodái egy könyvtárhoz képest?”) Kómár Éva „igazi bibliofil”-ként aposztrofálja a könyvtárgyűjtő Jókait (11.), aki mindig büszke volt bibliotékájára, és maga is terjesztette legendáját. Többször nyilatkozott róla, szívesen fényképeztette magát könyveivel. (A kötet borítóján is ilyen felvétel látható; Erdélyi Mór fotóján az író a Bajza utcai villa első emeleti dolgozószobájában, nyitott könyvszekrény előtt áll.) Az igazság másik szeletét is megkapjuk, ha hozzáolvassuk a kiadó, Révay Mór János megjegyzését Jókai olvasási szokásairól: „Eleinte magam is sokszor felhívtam figyelmét egy-
