Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 10. kötet, 1-25. sz. (1846)
19. szám
— 299 — gyitás tárgyaivá, ollóval le lehet azokat nyirni, s a véres fölületet pokolkővel mege'rinteni. Erre aztán soha sein térnek többé vissza. — b). A női húdcső taplós kinövései meglehetős ritkák. Rendes fészkök a húdcső nyilas belső körülete. A kór kezdetén a húdcső takhárlyáját körülirt helyen föllazulva, földuzzadva s egyes , élénk vörös szemcsésedésekkel befedve találjuk, mellyek rendesen az érintésre fájdalmasok. Idővel a szemcsésedések nagyobbak , szabálytalanabbak lesznek, s könnyenvérző , igen fájdalmas kinövéseket képeznek. Minél inkább elterjednek ezen kinövések , annál tetemesebb az evelválasztás és a vérzés belőlök. Ugy látszik, hogy ezen kinövések, miként azon talaj is, a mellyen fészkelnek érvégtágulásos szövetből állanak. A kőroktant illetőleg, semmi biztosat sem lehet szerző tapasztalatai szerint állítani. Az előremondás annyiban kedvező, a mennyiben nincs tudva olly eset, mellyben életveszélyes jelenségek járultak volna hozzá; és a mennyiben a mesterségnek rendesen sikerül az alkalmatlan bántalmakat legalább mulólag mérsékelni. Mi a gyógymódot illeti, a baj csekélyebb kifejlődésénél elégségesek a Goulard-vizzeli borogatások, az alkalmatlan jelenségek mérséklésére. Elénk fájdalmaknál és vérzésre való nagy hajlamnál szerző a szemcsésedések lágy csúcsait lenyirkálta sa sebfölületeket creosottal vagy pokolkővel égette. Nagyobb kinövéseknél az elfajult hely lehető mélyen kivágatott, s a jobbadán erős vérzés hatályos égetés által csilapitatott. A legtöbb esetben mindazáltal ismét visszatértek a sarjadzások, s egy esetben az izzó vas alkalmazása sem volt képes nekik megkivántatólag batárt vetni. c). Sejtes vagy iahhártgapöfetegek a női húdcsőben, különböző mélységnyire és különböző nagyságúak jönek elő. Különböznek ezek a többi kinövéseklől kocsányolt körteképü, és a többi takhártyától nem különböző alakúknál, úgyszinte egyenkénti előjövetelöknél fogva. A többé vagy kevesbé szapora takáros elválasztáson kivül nem okoznak szembeszökő kórjeleket. A gyógykezelés minden esetben , hol apöfeteghez könnyen hozzá lehet férni, s a gerjesztett bántalmak kezelést igényelnek, a kimetszésre van utasítva. d). Rákos természetű kinövések első rendüleg még nem tapasztaltattak a húdcsőben, hanem a rákos bántalom mindég más