Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 200-201. (Budapest, 2007)
KRÓNIKA — CHRONICLE
segítőkészséggel. Annak ellenére, hogy az elkészült féltucatnyi cikk közül csupán egyet sikerült közzé tennünk, az orvostörténeti iránt ilymód felébreszett érdeklődésem később számos alkalommal elvezetett még hozzá. E találkozások egy negyedévszázados, eleinte diák-tanári, majd kollegiális és szinte baráti kapcsolathoz vezettek, roppant érdekes és tanulságos társalgásokkal, eszme-cserével és orvostörténeti súlypontú levelezésünkkel. Tekintettel magas korára és meggyengült egészségi állapotára, legutóbbi találkozásunk alkalmával nem hiányzott az a gondolat, hogy ez talán utolsó alkalom is lehet. Ezért is ő akkor nem csak a szokásos buzdítással, serkentéssel és jó kívánságokkal látott el, hanem szinte szótlanul, de megható méltósággal rám bízta géppel írott „curriculum v/tóe"-jét és mellékelt fényképét. Ugyanakkor neje, a kedves Sárika, egy szép szász boroskorsót adott nekem (amely a neves szász néprajzkutató, Eduard Bielz egykori ajándéka volt) emlékbe. Életpályáját ő maga a következőképpen írja le röviden: „Marosvásárhelyen születtem 1915. december 20.án, sokgyermekes polgári zsidó családban. Családunkban hatan voltunk testvérek, négy fiú és két lány. Szüleink gondosan neveltek, iskoláztattak, szellemi, érzelmi fejlődésünkre súlyt fektettek. Marosvásárhelyről Nagyváradra költöztünk, onnan végül is Temesváron telepedtünk le. Az ottani Zsidó Líceumban kezdtem és fejeztem be a középiskolát; 1936-ban érettségiztem. Senkitől nem befolyásolva, magam akaratából szerettem volna orvossá lenni, lehetőleg valamelyik külföldi egyetemen. Kedvező körülményeknek köszönhetően jutottam Bolognába, Itália és Európa egyik nagy hagyományokkal rendelkező Orvosi Karára, ahol két évet végeztem, 1936-tól 1938 őszéig. Egyetemi tanulmányaimat a kolozsvári Orvosi Fakultáson folytattam. A fasizmus évei alatt, a faji törvények következtében 1940 őszétől kezdve orvosi tanulmányaimat kénytelen voltam megszakítani. 1941 augusztusától 1944 szeptemberéig munkaszolgálatos voltam Románia területén. A fasizmus összeomlása után, 1944 őszén visszairatkoztam az Orvosi Karra, amely akkor (Nagy)szebenben működött. 1945 őszén megnősültem, feleségem Ungár Sári, értelmiségi családból származott. Házasságunkból két fiúnk született Kolozsváron (György és András), akik jelenleg szakorvosok Haifán, Izraelben. Orvosi tanulmányaimat Kolozsváron fejeztem be 1947-ben, orvossá avattak 1948-ban. Diplomamunkámban az erdélyi születésű Oroszhegyi Szabó Józsa orvos életútjával és munkásságával foglalkoztam, amit elsőként ismertettem a román orvostörténeti irodalomban. Doktorandusként kezdtem el dolgozni az Orvos-történeti Tanszéken Valeriu Lucián Bologa (1892-1971) professzor mellett. 1958 és 1966 közötti években gyógyszerészeitörténetet adtam elő a kolozsvári Gyógyszerészeti Fakultáson. Egyike vagyok azon orvostörténészeknek, akik egyaránt művelték a gyógyszerészettörténetet is. 1950-ben rám bízták a (nagy)szebeni Brukenthal Múzeum gyógyszerészettörténeti gyűjteményének tudományos rendezését. 1954-ben létrehoztam a kolozsvári Gyógyszerészettörténeti Muzeális Gyűjteményt, amelyet 1963-ig vezettem. Bologa professzor úr nyugdíjazása után utódja lettem előadótanárként (1962-1977), majd 1977 és 1981 között rendes egyetemi tanár (voltam) az Orvostörténeti Tanszéken. 1962-ben egészségügyi főorvosi minősítést nyertem el, 1967-ben pedig az orvostudományokdoktora fokozatot. 1957-ben állami díjjal tüntettek ki. Kutatásaim területét képezték a felvilágosodás kori orvostudomány- és gyógyszerészettörténet Erdélyben, Moldvában, Havasalföldön és a Bánságban; járvány-történet, a kisvérkör felfedezésének erdélyi vonatkozásai, kolozsvári orvosi könyvkiadás, orvosi-egészségügyi ismeretek a középkori Európában, román-magyar orvosi kapcsolatok kialakulása és fejlődése, magyar orvosi hagyományok Erdélyben. Gazdagítottam, új ismeretlen adatokkal egészítettem ki több kiemelkedő orvos életrajzát, amint következnek: Victor Babes, Barra Imre, Blandrata György, Marta Buteanu, Maria Cutzarida-Cräunescu, Molnár Adam, loan Molnár-Piuariu, Oroszhegyi-Szabó Józsa, Pápai Páriz Ferenc, Vasile Popp, Michael Neustädter, S. H. Scheiber, Váradi Sámuel, Stefan Stanca, Szőts András, Alexandru Vitzu, Ferenczi József Grósz Frigyes, Purjesz Zsigmond stb. " 1 Egyik személyes teljesítményéről, amelyre jogosan büszke volt, következőképp ír: „Kolozsváron létrehoztam a város egyik régi gyógyszertárában, a Mauksch-Hintz patikában a Gyógyszerészettörténeti Múzeumot. Természetesen, annak értéke szerint felhasználtuk itt a híres kolozsvári Orient Gyula-féle gyógyszerészettörténeti gyűjteményt is. Ehhez még hozzá kerültek azok a gyógyszerészettörténeti értékek, amelyeket az államosított gyógyszertárakból gyűjtöttem be. Gyönyörű, muzeális értékű gyógyszertári edények, felszerelések, festmények, gyönyörű barokk officinaasztal. Eletem egyik legfontosabb munkájának tekintem a múzeumot. Ezzel gazdagítottam Kolozsvár kulturális életét. " Ennek ellenére a múzeum későbbi gazdái (mindmáig) mindent elkövettek avégett, hogy ezt dokumentumokkal is bizonyítható tényt a látogatók és érdeklődők előtt elhallgassák, letagadják, meghamisítsák. Hogy ez számára életre szóló csalódást és fájdalmat jelentett, azt nyilvánvaló és érthető. 1 Életrajzának részletes változatát lásd: www.centropa.hu/object.3349e215-3000-42a7-aa9f-b79202bc81a6.ivy). (Gidó Attila interjúja 2003-ból)
