Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 198-199. (Budapest, 2007)

ADATTÁR — DOCUMENTS - TISCHLER János: Lengyelek a magyarokért. 1956 ősze Varsóban

talon egy doboz: Segítünk a magyaroknak! Beszélgettem az egyetemistákkal, akik vért adnak, és a pénzadományok gyűjtését szervezik. Holnap Varsó utcáin szándékoznak pénzgyűjtést folytatni. Az egyetemisták dobozokkal a kezükben keresik majd fel a főváros lakosait. « Amennyire csak tőlünk telik, segíteni akarunk» - mondják. " „ Varsó utcáin dobozok álltak ezzel a felirattal: Gyógyszerekre a magyarok számára. Az emberek megálltak, továbbhaladtak. Annyit dobtak be, ki mennyit tudott. Jelen voltam egy ilyen doboz felnyitásánál, A sok bankjegy között - egy levél. Benne 50 zloty és a papíron girbe-gurba betűkkel az írás: a mamám megígérte, hogy ezért mackót vesz nekem, de neked, budapesti kislány, a pénz most fontosabb. Kriszti Varsóból... " 1956. november 4. után megritkultak a segítségnyújtásra vonatkozó felhívások - leginkább a vidéki sajtó folytathatta ezt tovább -, de mindig akadt lehetőség, hogy erre valamilyen módon emlékeztessenek. December elején indult el például a Lengyel Rádióban a Rodzina Matysiaków című sorozat - ez teljesen megfelel a magyar „Szabó családnak", a mai napig is tart -, és ennek első része azzal kezdődik, hogy Helena Matysiak asszony férje, Józef fizetését számolja, amit az éppen most hozott haza. Az asszony észreveszi, hogy egy jelentősebb összeg hiányzik, s ezt szóvá is teszi, mire a férj az válaszolja: „Na, de Helenka, hiszen azt a magyarok megsegítésére adtam! " A segélyakció idején néhány alkalommal híre terjedt annak, miszerint a lengyelek küldeményei nem érnek célt, hanem a szovjet csapatok birtokába kerülnek. Krakkóban az ottani Magyarok Megsegítésének Egyetemi Bizottsága november folyamán például szintén úgy értesült, hogy a lengyelek adományait a szovjetek használják fel Magyarországon. Ezért úgy döntöttek, hogy mindazt, ami közel egy hónapon keresztül gyűlt össze Krakkó lakosaitól, a bizottság néhány tagja - újságírókkal együtt - személyesen kíséri el Budapestre, hogy Krakkó segítsége biztosan a magyar rászorultakhoz jusson el. így is történt, a város hatóságai pedig egyenesen közreműködtek a szállítmány összeállításában és útnak indításában. A magyarok számára befolyt összeg nagyobbik részéből, közel félmillió zlotyból 55 tonna élelmiszert vásároltak, többek között húsz tonna lisztet, tíz tonna almát, öt tonna sót, négy tonna füstölt szalonnát, négy tonna cukrot, négy tonna zsírt, két tonna tejport, makarónit és kétszersültet valamint négy tonna szappant. Mindezt egy hat vagonból álló szerelvényben helyezték el. A szállítmány sikeresen eljutott Budapestre, és ott a budai San Marco utcai kórházba, illetve a Nemzetközi Vöröskereszt csepeli raktáraiba került, ahonnan szétosztották a magyar főváros lakosainak. A kísérő tagok Krakkóba történt visszaérkezésük után gyűlésen számoltak be küldetésükről. 1956. október végétől kezdve lengyel gyárak, különféle szövetségek és intézmények közzétették, hogy szívesen átengedik üdülőiket a sebesült magyar gyermekek számára. A magyar gyermekek első, százfős csoportja 1956. december 16-án érkezett Zakopane és Krynica üdülőhelyekre, majd 1957 első felében további szervezett magyar gyermekcsoportok tartózkodtak rövidebb-hosszabb ideig Lengyelországban. Az egyikre így emlékszik vissza Barbara Czerwihska asszony, aki 1939-44 között lengyel menekültként a menekültügyi hivatalban dolgozott Budapesten, majd a háború után visszatért hazájába: „ 1957 februárjában a lengyel Országos Szállítási Szövetkezetek Szövetsége oly módon kívánt a magyar gyermekeknek segíteni, hogy üdülést szervezett nekik Wilgában, a Szövetség oktatási központjaiban, egy fenyves erdő közepén. Oda hívtak meg nyolcvan gyermeket Magyarországról, pedagógusokkal együtt. Én mint tolmács és a csoport lengyel kísérője voltam jelen. A gyerekek - akik Budapest azon részéből érkeztek, ahol a legyére-