Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 170-173. (Budapest, 2000)
ADATTÁR — DOCUMENTS - Szecskó, Károly: Történeti adatok. — Historical data on various subjects
Közülük való volt Lebstück Mária főhadnagy is. Mária főhadnagy halála előtt papírra vetett naplójában a következőket írta erről: „... Egerbe masíroztunk február 15-én. Itt bennünket, vadászokat, Dembinszky seregébe osztottak be. Majd február 26-án kezdődött meg az első harc a kápolnai csatában, mely 27-ig tartott. Mi bekerítő mozdulatot hajtottunk végre az ellenséges lovasság ellen, de szétszórtak bennünket. Egyik szomszédomat lelőtték, egy másik fiatal vadász kardvágást kapott, mely a fél arcát egészen leszelte. A levágott húst egyszerűen pusztakézzel odacsapta és ezt mondotta: »No pajtás, én a magamét már megkaptam, most már mehetek!« Én egy zsebkendővel szükségkötést alkalmaztam. Hanem az ellenség által sorainkon ütött résen benyomult az osztrák lovasság és szétszórt bennünket az attak előtt. Ez úgy történt, hogy mi tartalékban állottunk és mellettünk huszáraink. Az osztrákok a hegység zegzugos útjain ereszkedtek alá. Kérdeztem egy huszártól, hogy nem fél-e a vasemberektől, a kürasszirektől, akik ott a hegyek felöl jönnek? Azt felelte: »Ha megiszom két garas ára pálinkát, én is vassá välokl« A markotányosné töltött neki egy pohár pálinkát. Éppen arra jött egy ágyúgolyó és két darabra szakította a markotányosnét. A felső testét messze elhordta a golyó. A huszár azonban nem a markotányosnét sajnálta, hanem a pálinkát. Azt mondta: »Jaj de kár, oda a pálinka! Átkozott svábja, ezért megfizetsz!« Minthogy a lovasság szétszórt bennünket, csataláncba fejlődtünk. A talaj nagyon mocsaras volt, úgyhogy én elmaradtam társaimtól: ekkor történt, hogy három ellenséges vértes lovas üldözőbe vett. Köztünk egy patak vize folydogált, de a víz oly magas volt, hogy a lovak nem akartak átjönni. A lovasok utánam kiáltottak: »Allj meg átkozott Kossuth kutyája!« Tovább szaladtam, míg csak védelmet nem találtam egy fűzfa törzse mögött. Ott puskára vettem a lovasokat. Mindkét golyó talált. A harmadik lovas megfutott. Nekünk vadászoknak kétcsövű karabélyunk volt. Mikor a honvédek megvizsgálták a halottakat, az egyiknél, R. báró kapitánynál, akit én még Bécsből ismertem, egy aranyláncot találtak a karján és egy medaillont, menyasszonya arcképével. A másik halott káplár volt. A kürtösök takarodót fújtak. Újra összegyülekeztünk. Otth nevű kapitány elvezetett engem Dembinszky tábornokhoz, aki ezekkel a szavakkal fogadott: »Fiatalember, maradjon mindenkor ilyen vitéz, ma megszolgált az arany kardbojtert!« És ott a csatatéren hadnaggyá nevezett ki, Dembinszky még nem tudta, hogy fehérnép vagyok. A vezérkar távolról látta, hogy védekezem a három lovassal szemben. Azután Verpelétnél meg kellett rohamoznunk egy majorságot, melybe osztrák vadászok fészkelték be magukat. Ebben a csete-patéban egy golyó horzsolta a fejem jobb oldalát. A kötözőhelyre vittek és első segélyben részesítettek. Azután a többi sebesülttel együt Egerbe jutottam, ahol a barátok kolostorában szállásoltak el. Itt lett a titkom leleplezve. Törzsorvosunk, Lumnitzer, mikor a sebemet kötözte, kénytelen volt csuromvér ingemet lehúzni rólam és meglátta keblemet. Azt mondta csodálkozva: »Az ezer szentségit! Hiszen a mi Károlyunk tulajdonképpen leány!« — Ezer ördög doktor! kötözzön be és ne csináljon feltűnést a dologból. — A kötözés után még 48 órát ott maradtam, azután, bár sebesült voltam, egy 86 főből álló sebesült szállítmányt adtak kezemre, hogy vezessem őket Tiszafüredre és onnan Miskolcra, onnan pedig Gyöngyösre. " l 1 11 Lebstück Mária honvéd huszárfőhadnagy emlékiratai 1848—1849-ről. In: Hadtörténelmi Közlemények. 1935— 36. évfolyam. 130—141. Közli: Hegyaljai Kis Géza. — Mária főhadnagy 1830. augusztus 15-én született Zágrábban. Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc egyik legvitézebb tisztje volt. Jókai Mór író is ismerte, s írt róla a Közlöny 1848. 35. számában, később pedig az Őszi fény kötetében emlékezett meg róla. férje Jónak József tüzértiszt volt. Naplóját halálos ágyán mondta tollba korábbi jegyzetei alapján. 1892. május 30-án halt meg Újpesten. (Vö: Hadtörténelmi Közlemények, 1935—36. évfolyam. 130—131.
