Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Sinkovics József: Szérumszerencsétlenség 1950 — Emlékirat

scarlatina és pertussis védőoltás című monográfiája. Munkásságát itthon az elmúlt fél évszázadban méltánytalanul agyonhallgatták, jóllehet gyakorlati értéke vetekszik Hőgyesével. A bekövetkezett tragédia sötét árnyéka nem semmisíti meg azokat az életeket mentő eredményeket, amelyeket az általa kidolgozott védőoltások alkalmazása a magyar közegészségügy számára jelentett és azóta is jelent. A Bakteriológiai és Immunitástani Intézet élére szakmáját nemzetközi szinten művelő, annakidején elismert, nagytekintélyű kutatóként került Faragó professzor. 0 nem csak tapasztalt kutató volt, hanem a szervezéshez is értett, ami megmutatkozott a munkatársak kiválasztásában. Egyetlen adjunktusa lehetett, az Sinkovics József volt. Vele együtt összesen négy diplomás és két tucatnyi lelkes, tudásra szomjas hallgató — köztük jelen sorok írója — alkotta az Intézetet. Ebben a nagyon fiatal csapatban pezsgő szellemi élet zajlott mind az oktatás, mind a kutatás területén. A kutatás fő irányát Faragó professzor úr vezetésével, korábbi munkáinak folytatásaként, az aktív és passzív védőoltások, kombinált vakcinák kidolgozása jelentette. Ezeknek az eredménye lett a tömeges védőoltásra alkalmas tetanusz toxoid kidolgozása és vele párhuzamosan a pertussis-hyperimmunsavó előállítása. A kutatásokba Faragó professzor intenzíven bevonta az Intézetben dolgozó hallgatókat. Kemény és pontos munkára nevelt és tanított minket, de úgy, hogy elvárásait nem éreztük tehernek. Sokszor hallottuk tőle: „ Tudjátok gyerekek, a kutatás felnőtteknek való játék". Az elvárások mellett gondjainkkal is törődött. Hallgató korunkban gyakornoki fizetéseket szerzett számunkra. Teljes bizalommal voltunk iránta, tiszteltük és szerettük professzorunkat. Az oltóanyag kutatásokkal egyidőben, helyileg és munkatársak tekintetében elkülönítve, Sinkovics adjunktus úr korszerű vírus-laboratóriumot szervezett az Intézetben, ahol megteremtette a magyar víruskutatást a semmiből. Szerencsésnek mondom magamat, hogy a kutatómunka örömét és mühelyszabályait mellette és tőle tanultam meg. Egész életemre kiható tapasztalatokat köszönhetek neki, bár alig két év adatott az együttműködésre. Ebben a frissen berendezett laboratóriumban egyéb vírus munkák mellett mi már akkor mumpsz vírus törzseket izoláltunk sikeresen csepeli járványból, amikor gyermekgyógyászat előadáson, a vezető oktató még azt hirdette nekünk, hogy a mumpsz kórokozója ismeretlen. — Az Intézetet akkor otthonunknak éreztük, nagy családként éltünk benne. Tanultunk, tanítottunk, olvastunk, vitatkoztunk és szívvel-lélekkel, eredményesen dolgoztunk. Az 1950-ben bekövetkező tragédiát, az előszó írójának emlékezetében élesen kiemeli ez a ragyogó pályakezdés, amelyre a tragédia rávetült. Ebbe a csaknem idilli légkörbe csapott bele a tíz gyermek halálával megpecsételt iszonyatos szerencsétlenség, amelynek körülményei a mai napig tisztázatlanok. Az bizonyított, hogy a gyermekek halálát tetanusz toxinnal szennyezett pertussis-hyperimmunsavó okozta. Akkor, a még antibiotikum-hiányos világban országos járványokat okozott a pertussis és szedte áldozatait. Az intézetben előállított hyperimmun-savó gyógyító értékét a klinikusok tanúsították és adását megelőzésre is javasolták. Nem lehetett volna a gyógyszer adását megtagadni sem azoktól a beteg gyerekektől, akik a pertussis komplikációival vívták élet-halál harcukat, sem azoktól az egészségesektől, akiket gondos szüleik meg akartak tőle óvni. A tragédia a toxinnal szennyezett savó beadásának lett a következménye, de ma is csak feltételezések vannak arra vonatkozóan, hogyan került a toxin a savóba. Az ügy folytatása akkor éppen olyan borzalmas lett, amilyen az indulása volt. Jóvátehetetlen a legnagyobb tragédiát elszenvedett családok vesztesége, melyekben ártatlan kisgyermekek halálát kellett meggyászolni. Emberek meggyötrése következett, Faragó profesz-