Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 121-124. (Budapest, 1988)
TANULMÁNYOK - Bánóné Fleischmann Marianna: A hazai munka- és iparegészségügy vázlata 1945-ig
/. sz.. táblázat Budapest és egyes peremterületek lakosságának alakulása Év Budapest Kispest Pcstszentlőrinc Rákospalota Csepel Peslszenterzsébel Újpest 1852 102 702 335 1 541 599 23 86 1869 280 349 — 361 3 023 1 329 223 6 977 1880 370 762 1 820 321 3 844 1 526 1 355 11 929 1890 505 763 4 523 390 5 971 2 246 4 754 23 814 1900 732 322 9 804 5 952 11 424 4 568 15 732 42 178 1910 880 880 30 212 7 824 24 426 9 156 30 970 55 918 1920 929 690 51 064 11 777 35 033 13 589 40 546 57 464 1930 1 006 100 64 512 30 611 42 949 22 901 67 907 67 400 1940 1 164 963 65 149 47 899 49 035 46 171 76 876 76 000 1948 1 058 288 62 550 47 932 48 379 45 241 69 994 67 863 Thirring Gusztáv (Budapest félévszázados fejlődése 1873—192 3. Bp. 1925.), Bakács, Ugró adatai alapján. inukra családi ház építése is. Újpest, Kispest, Csepel, Pesterzsébet bekapcsolása a közlekedésbe, később valamelyest a közművesítésbe, ezeknek a helységeknek az ázsióját növelte. Másrészt a századfordulótól eltelt két évtized alatt Budapest környéke is jelentős ipari gócponttá alakult, mely az 1900. év 11 000 ipari keresőjével szemben 1910-ben több, mint 41 000 embert foglalkoztatott. Az újabb gyárak telepítése — az említett olcsó és kellemesebb körülmények miatt — már nem a főváros, hanem a peremtelepülések felé tendált. Ezt a törekvést a főváros városrendészeti és egészségügyi okokból erősen támogatta, míg végül az 1914-ben kiadott építésügyi szabályzat a gyárak létesítését a belső övezetben megtiltotta. Gyárnegyednek a Kispest — Erzsébet határáig terjedő övezetet jelölték ki. Ez hatalmas lendületet adott a továbbiakban a délpesti határon elterülő Kispest—Erzsébet—Pestlőrinc—Soroksár fejlődésének. A századforduló idején az agglomerációban még a kisipar túlsúlya mutatkozott. 1910-ben és azt követően a gyári munkások abszolút többségbe kerültek és a helyben dolgozó munkások kétharmadát tették ki. 1910-ben a gyári munkások 52,5%-a, az 500 munkásnál többet foglalkoztató hét nagyüzemben (közülük három Újpesten volt) dolgozott. Ez a legnagyobb nagyipari koncentrációt jelentette — megelőzve Budapestet is — az arány 1930-ra még tovább nőt, 60%-ot tett ki [6]. Az 1920—40 években a peremvárosok jelentősége tovább növekedett. Ebben a növekedésben a felvándorló tömegek egyre nagyobb szerepet játszottak. Amíg Budapesten a helybeli születésűek száma 1920-ban 41%-ot tett ki. 1930-ban 45%-ot, a környező helységekben fordított helyzet mutatkozott. Erősen csökkent a helybeli születésűek aránya. Ez világosan mutatta, hogy a vidékről feljöttek a peremvidéken és nem a fővárosban telepedtek le. valamint pregnánsan jelezte a Budapestről meginduló kitelepülési hullámot is [7]. A vázolt tények bizonyítják a belső agglomeráció hatalmas jelentőségét a magyar nagyipar fejlődésében. Az 1930-as népszámlálási adatok alapján összeállított táblázatban (II. táblázxit) — mely országosan az iparforgalmi népesség alapján sorolta be a városokat — látható, hogy az első 5 helyre Újpest (elsőhelyét végig megtartotta), Pesterzsébet, Budafok, Kispest és Rákospalota került, azok a városok, ahol a lakosság kétharmad részénél nagyobb arány esett az iparforgalmi foglalkozási ágakba. Mind az öt városban az iparforgalmi népesség magas számát az iparral foglalkozók tették ki. Budapest csak a második csoportú városok közé került, ahol az iparforgalmi népesség aránya magas volt, de a kétharmad többséget már nem érte el. Budapestet ebbe a csoportba nem iparosainak száma, hanem az igen magas számú kereskedelmi lakosság juttatta. Budapestet Győr, Pécs, Miskolc. Szombathely, Pápa, Vác, Magyaróvár és Salgótarján követték. Pécs és Salgótarján, mint
