Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 121-124. (Budapest, 1988)

TANULMÁNYOK - Bánóné Fleischmann Marianna: A hazai munka- és iparegészségügy vázlata 1945-ig

meszelés szaporodás következménye, nagyobb részben az. előretörő gazdasági fellendülés hatására történt bevándorlás eredménye volt. A XX. századfordulója után a kép már változott. A tényleges népszaporodás mindinkább közeledett a természetes szaporodáshoz, ami arra utalt, hogy a főváros bevándorlási forrásai kiapadóban voltak. A századfordulót követően a fejlődés további táptalaját a Budapest környéki települések jelentették. Ezek kialakulása — Újpest kivételével — Budapest kapitalista városfejlődésének függvénye és szükségszerű következménye volt [2]. Újpest fejlődése egyedi, kialakulása az 1830-as évekre, tehát a magyar feudalizmus korába nyúlik vissza. Robbanásszerű fejlődését kitűnő földrajzi fekvésének, valamint az 1840-ben kiadott Királyi Alapító Levélnek köszönhette, mely jóval megelőzve az országos fejlődést, a feudális kötöttségben élő Magyarországon a letelepülők számára teljes ipari-, kereskedelmi- és vallásszabadságot biztosított. [2] Ennek következtében a település lakossága 1840—1870 között tíz évenként megháromszorozódott, 1870—1900 között tíz évenként megkétszereződött és ezt követően is jelentősen emelkedett. Lakosságának több, mint 70%-a kezdettől fogva az iparban dolgozott és már a századfordulón igen komoly ipari bázissal rendelkezett. — 1910-ben (lakossági szám 55000) a közel 6,5 ezer gyári munkást foglalkoztató gyáripara révén a negyedik nagyipari várossá emelkedett Budapest, Pozsony és Temesvár mögött. Ekkor egyedül az országban az ipari munkásság 52%-a itt már az 500 főnél többet foglalkoztató nagyüzemekben dolgozott. Ez a legmagasabb nagyüzemi koncentrációt jelentette országos méretben, beleértve Budapestet is. így Újpest a lassan kapitalizálódó Magyarországon már a századfordulón szervezett, céljaiért harcoló munkásosztállyal rendelkezett. A lakosság rohamos növekedése mellett a helyzetet kezdettől fogva a katasztrofálisan alakult lakásviszonyok és szociális feszültségek jellemezték. A kapitalizmus ellentmondásai is jóval előtt és koncentráltabban jelentkeztek a településen, mint az ország más területein. A város fejlődése tehát hosszantartó, szociális viszonyai jellegzetesek voltak, a munkásosztály harcai és eredményei — az egészségügy terén is — jól és pontosan követhetők. így a nevében is újat reprezentáló helység Neu-Pest, Új-Pest jól karikírozta a feudalizmus béklyóiból való kiemelkedés lehetőségét [3]. A Budapestet körülvevő — az ipari fejlődés szempontjából jelentékeny — belső agglomerációs övezetben az egymillió lelket számláló városmag körül egyre növekvő néptömeg telepedett le. Az 1869. esztendőben a belső övezet népessége csak 26482 volt. 1930-ban 415 854 fő — közel félmillió lakos — ami 1470%-os szaporulatnak felel meg, és jóval meghaladta a főváros népszaporulatát |4]. Ezek a belső agglomerációs övezethez tartozó helységek, melyek együttesen a Budapest környéki ipari övezetet alkották anélkül, hogy közigazgatásilag Budapesthez történő csatolásuk létrejött volna, annyira összenőttek a fővárossal, hogy együtt Nagy-Budapestként tartották nyilván őket. E jelentős helységek közé sorolhatók az északi peremvárosok közül a mindig első helyen álló Újpest és Rákospalota megyei városok, a délpesti övezetből Kispest és Pesterzsébet megyei városok, valamint Pestlőrinc és Soroksár, a délbudai Budafok megyei város, a később kifejlődő Albertfalva és Nagytétény, valamint az önálló egységet képviselő Csepel (I. táblázat). A századfordulót követő időszak, mely kb. az első világháború befejezése után 1920-ban záródott, a Budapest környéki iparvidék fejlődésének első szakaszát reprezentálta. A gyáripar fejlődése országosan is ekkor volt a legintenzívebb. A századfordulótól az első világháború kitöréséig a gyáripari termelés 126%-kai, a nagyiparban dolgozó munkáslétszám 280000-ről 550000-re növekedett. Ez a nagyipar pedig — ahogy már az előzőekben jeleztem — javarészt Budapestre koncentrálódott, a gyáripari termelés több, mint egynegyedét tette ki [5]. Ezek a körülmények határozták meg a peremvidék fejlődését is. Egyrészt a munkaerő-kereslet következtében a fővárosban feltóduló tömeg lakás kérdését, helyben megoldani nemigen tudta. A környező településeken olcsóbban és könnyebben jutottak lakáshoz, valamint lehetővé vált szá-