Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 81. (Budapest, 1977)
KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Bugyi Balázs: A Priessnitz-féle hidegvízkezelés korai hazai története
2. Az évkönyvek tanúsága szerint magyar orvosok nagy számmal keresték fel Priessnitz gräfenbergi gyógyintézetét — bár név szerinti felsorolásukkal a rendelkezésünkre álló irodalomban nem találkoztunk. A magyar orvosok is ennek megfelelően mind gyakrabban foglalkoztak közleményeikben „a hideg víznek gyógyhatásával", főképpen pedig általában a „hideg fürdőkkel". Hiányos tehát Prof. A. Brauchle és W. Groh „A természeti gyógymódok történetéhez. A természeti gyógyítás orvosi életképekben" címen, immár negyedik kiadásban közzétett korai bibliográfiája, amely az 1833 — 1842 közötti, a Priessnitz-féle gyógymóddal foglalkozó közléseket sorolta fel, és amely magyar szerzőtől ilyen tárgyú munkákról még csak említést sem tesz. A továbbiakban a Magyar Királyi Tudományegyetem orvostudományi karán megjelent és nyilvánosan „megvédett" ilyen tárgyú közléseket, dissertációkat kívánjuk röviden ismertetni. Lenk Adolf, a Gömör megyei Rozsnyóról származó orvosjelölt 1832-ben, azaz egy évvel a gräfenbergi gyógyintézet működésének engedélyezését követő esztendőben „a hideg fürdőkről" írta meg orvostudori értekezését. A latin nyelven megjelent, 43 oldalnyi, oktáv alakú értkezés különlegessége, hogy — szemben az azonos években megjelent értekezésekkel — nem közöl irodalmat, nem hivatkozik szerzőkre. E körülmény bizonyítja, hogy az értekezés a hazai belgyógyászat nagynevű professzorának, Bene Ferencznek (1775—1858), a Magyar Tudományos Akadémia alapító orvostagjának irányítása és helyeslése mellett készült, de rámutat arra is, hogy a hideg vízzel történő hazai gyógyítás tárgyalására nem irodalmi források, hanem feltehetően éppen Gräfenbergben szerzett saját tapasztalatai alapján került sor. Lenk értekezése szerint fürdőn aj a vízzel, b) a gázokkal és gőzökkel, c) az iszappal történő behatást kell érteni. Értekezésében ő csak a hideg vízzel történő fürdőt taglalja. Bevezetésében igen rövid általánosságokban mozgó történeti vázlatot ad, ismerteti a hideg fürdő fogalmát, és beszél a hideg víznek a szervezetre gyakorolt hatásairól. Külön választja a 10—15° R. és a 15 — 22° R. hőmérsékletű fürdőket. Ismerteti azokat a különbségeket, amelyek életkor, nem és az általa különösen hangsúlyozott „temperamentumok" szerint megnyilatkoznak. Beszámol azokról a kedvezőtlen hatásokról is, amelyeket a hideg fürdő alkalmazása esetében — ha csak kivételesen is — észlelt, és talán elsőként figyelmeztet a hideg fürdő alkalmazásának ellenjavallataira, akkor amikor Oertel és környezete a hideg víz kúrának kizárólag előnyeit nem hajlandó elismerni. Szól a fagyásokról, a hűlésekről és taglalja a hideg vízben történő, teljes testre, illetőleg az egyes testtájakra szorítkozó fürdőket. Utal Lenk azokra a különböző hatásokra, amelyek a hideg víz hőmérséklete, a fürdés tartama és a testrészek szerint megfigyelhetők. Szól a bedörzsölésről, hideg lábfürdőkről, külön-külön taglalva az alkalmazás módját és indikációit. Értekezését végül ünnepélyes keretek között, nyilvánosan megvédett tézisek zárják, amelyek közül említendők:
