Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 77. (Budapest, 1976)

ADATTÁR - Daday András: Egy orvostörténész visszaemlékezései

megismerjük az ottani tavak madárvilágát és életét. Két hetet töltöttünk a Cegei-tó partján öreg halász nádkunyhójában, nappal a tavat és nádasokat bújva, este a meseszerű elbeszéléseket hallgatva. Ekkor terelődik érdeklődésem még inkább az ornithologia és néprajz felé. Ugyanabban az évben a Dés melletti Rózsa-hegyen, kirándulás alkalmával, társammal keresztes viperára bukkantunk. Ezt a kígyót ezen a vidéken addig nem ismerték. Meglepetésemben lepkehálóm nyelével a tekergő-nyüzsgő bolyba vágtam, mire egy vipera kiválva a többi közül, magasba szökkent és mozgásban levő kezem fejét megharapta. Ezt látva a jóval idősebb román iskolatársam, azonnal elkapta a kezem és ajakával rátapadva az alig vérző sérülésre, teljes erejével azonnal szívni kezdte vérem, amit sűrűn ki is köpködött. Körülbelül 1/4 óra múlva befejezte ezt a műveletet, akkorra egy kerek, lila színű elváltozás jelezte a marás helyét. Ettől kezdve érdeklődtem a népgyógyászat iránt. 15 éves koromban bekerültem a kolozsvári ref. kollégiumba mint bentlakó diák. Kiváló tanáraim közül különösképpen hatott rám az Arany János-bajuszú, halk szavú Seprődi János irodalom-történelem tanár és az ékesszavú történelem tanár, Makkai Ernő. Előbbinek biztatására kezdtem írogatni és az önképzőkörben szerepelni. Nem kis sikerrel, mert 7. osztályos koromban már minden dolgozatom bekerült az aranykönyvbe, ami bizony nagy kitüntetés volt. Mint curiosumot említem meg, hogy az évzáró ünnepélyen egyidejűleg nyertem arany pénzjutalmat a március 15-iki beszédemért, a szabadon választott témájú dolgozatomért, a kitűzött tárgyú dolgozatomért és a legjobb bírálatért. Akkor úgy látszott, hogy az irodalom művelésénél kötök ki. főleg mert az Erdélyi Lapok című szépirodalmi lap szerkesztője felszólított, hogy írjak a lap számára, így és ekkor kerültek 7. gimnazista koromban szépprózai írásaim nyomda alá. Közben levelezést folytattam Herman Ottó és Chermel István ornithologusokkal, Herman Antal ethnographussal, Gönczi Pál folkloristával. Mindenkitől biztatást kaptam a további munkára. Sőt Chermel megbízott azzal is, hogy a tavaszi madárvonulás megfigyelése céljából utazzam a mezőségi tavakhoz. így őrlődtem felső gimnazista koromban a malomkövek között. Végül is apám vágta ketté a gordiusi csomót, kijelentve, hogy a firkászásból csak a kiváló írók élnek meg, a halász-vadász-madarász pedig csak üres tarisznyában kotorász. Ilyen előzmények után iratkoztam be a kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem orvosi fakultására. Itt meglepett Davida Leo anatómus avult magyar nyelvezete s az, hogy figyelm2 kiterjedt a régi magyar anatómiai kifejezésekre is. Ugyancsak itt hallottam Lőte József gyógyszertan tanár órahosszat tartó fejtegetéseit arról, hogy mi a helyesebb a „himlő ojtás", vagy „himlő oltás"? Rigler Gusztáv a közegészségtan tanára már határozottan orvostörténeti perceket tartott, mikor megemlékezett a járványos betegségek múltjáról. Szabó Dénes hosszasan méltatta Semmelweis munkásságát. Többi tanáraim előadásában is fel-felvillant az orvostörténelem egy-egy paránya. A kolozsvári szép és emlékezetes medicus napoknak a világháború vetett véget. Szétszóródtunk, hogy aztán soha többé ne kerüljünk össze, akik együtt kezdtük. Engem a sors 1920-ban Budapestre vetett. A menekülteket szállító vonat az Állatkert melletti vakvágányra futott s ott is felejtett. Volt időm eltűnődni Erdély s a magam sorsa felett. A menekülteket bizony nem szívesen látták a magyarországi testvérek. A kenyerüket féltették. Csak hosszas kilincselés és utánajárás után jutottam álláshoz