Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)

TANULMÁNYOK - Karasszon Dénes—Kurdi József: Adámi Pál (1739—1814) és a loimiatria története

nehézlégzés, törések, vérvizelés, nehézeílés, magzatburok-visszatartás, „süly", idegen-test okozta átfúródásos hashártyagyulladás stb. Külön figyelmet érdemel, hogy kiszállásai során diagnosztikus célból rendszeresen végzett állatboncolásokat. 1709-ben pl. Drősingben, a Morva folyó melletti árterületen mételykóros marhákat boncolt. Más alkalommal keleti marhavészt, lépfenét, borsókakórt, idegen test okozta átfúródásos hashártyagyulladást és más, ragályos és nem ragályos megbetegedéseket állapított meg az elhullások okául. A bonclelet gondos feljegyzése, a boncolások adatainak egybevetése segítette hozzá ahhoz a megállapításhoz, amely a lépfenének a valódi marhavésztől való elkülönítéséhez és a differentialis diagnostika pontokba foglalásához vezetett. Az elhullott állatok boncvizsgálata során tett megfigyelései azért is figyelemre méltók, mert akkor még mindössze néhány év telt el Morgagni korszakalkotó művének megjelenése óta. Bár Hollandiában Camper és Sandifort boncolt állatokat, Magyarországon azonban akkor még nem volt orvosi oktatás [37]. 1709. nov. 5-én Egerben nyitotta meg Markhot Ferenc az ő schola medicinalisát tíz hallgatóval, és csak 1770. október 27-én nyitotta meg a hallgatók számára kapuit az orvosi kar a nagyszombati egyetemen [15]. Boncolt már korábban id. Rayger Károly (1641—1707); fia ifj. Rayger Károly 1723-ban boncolta a híres szőnyi ikreket. Boncolt Benkő Sámul is, akit hazánkban a tudományos kórboncolás kezdeményezőjének tekintünk [16], Tudjuk, hogy a nagyszombati egyetemen a Pozsony és Nyitra megyében kivégzettek tetemein kívül állathullákat is boncoltak [23], mégis a rendszeres állatboncolásokra vonatkozólag kevés adattal rendelkezünk. Adámi Pál műveinek áttanulmányozása során kiderül, hogy ő mind az elhullott, mind a ragályosnak minősített betegség következtében leöletett állatok hulláit rendszeres boncvizsgálatnak vetette alá, Adámi Pál nevét ezért az állatorvosi kórbonctan úttörői között számon kell tartani. Az állatbetegségek boncolással is történő megállapításán kívül megkísérelt rendet teremteni a terápiában is, ezért hozzálátott, hogy rendszeres kipróbálásnak vesse alá az állatbetegségek gyógyítására ajánlott legkülönfélébb gyógyszereket és gyógykezelési eljárásokat. Terápiás vonatkozásban ő maga híve volt az ellenzői által gúnyosan ,,vampyrismus"-nak nevezett gyógymódnak: ,,A legelső és legfontosabb segélynyújtás ez idő szerint a marhák betegsége esetén a kiadós vérbocsájtás. Mégis, milyen gyakran egyáltalán nem élnek vele, vagy elkésve és akkor is rosszul alkalmazzák ezt a kitűnő módszert. Azt hiszik, elegendő, ha a beteg állatnak fülét, vagy farkát egy kissé megvágják, vagy a nyelve alatt futó valamelyik eret kissé bemetszik, hogy egy kevéske vér kifolyjék. Mit számít azonban egy kevéske vér egy olyan állatnál, amelynek sok megromlott vére van?" [5]. Gyógyszerek alkalmazása tekintetében Adámi — saját tapasztalatai és kísérletei alapján — meglehetősen szkeptikus állspontot foglalt el. Elítélte azokat a gazdákat, akik maguk vagy szomszédjuk elgondolása alapján bort, pálinkát, borsot, petróleumot vagy egyéb háziszereket alkalmaztak, ugyanakkor nem tudott, jó eredményekről beszámolni a nagy számban jelentkező „felfedezők" által ajánlott legkülönfélébb gyógyszerek terápiás értékéről sem. Ilyen „csodaszerekkel" akkoriban sokat kísérleteztek. „A lelkesedés, a haszonlesés, a hírnév utáni vágy sokakat rávisz, hogy különféle szerek gyógyító hatásáról számoljanak be. Mégis, ez