Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 71-72. (Budapest, 1974)

ADATTÁR - Vida Mária: Történelmi és iparművészeti értékű gyógyszertári berendezések magyarországi topográfiája

retelésű és aranyozott faragványokkal díszített furnérozott állványzat előtt három kőoroszlán által tartott intarziás berakású táraasztal áll. A nagyszombati egyetem Budára költözése (1777), ahol gyógyszerészképzés is folyt, a XVIII. század utolsó harmadában a polgári alapítású gyógyszertárak el­szaporodását segítette elő. Míg az 1747. évi összeírások szerint Magyarországon mindössze 48 patika működött, a század végén már 193 létező gyógyszertárról tudunk. Ebből az időből az egyetlen megmaradt polgári patikaberendezés a debreceni Déri Múzeumban levő, 1771-ben alapított „Arany Egyszarvú" gyógy­szertáré. Az utóbbi évek restaurálásai során még két további festett barokk bú­torzat került elő Kőszegen és Székesfehérvárott. A XIX. század elején széles körben főként két irányzat virágzott: a század elején az új, a nagypolgárság ízlésének megfelelő reprezentatív empire stílus, amelyet 1820-tól a polgárság és a köznemesség körében népszerű biedermeier stílus váltott fel. Magyarországon általában az egyes korszakok stílusirányzata

Next

/
Oldalképek
Tartalom