Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 66-68. (Budapest, 1973)

FOLYÓIRATOKBÓL - Farkas M: Idegélettani lélektan és nyelvészet (Vida Mária)

sorolja a fürdőhelyek fejlesztését elősegítő legfontosabb feladatokat Tusnádfürdőn, Borszéken, a csicsói Hargitafürdőn; Parajdon pl. a légzőszervi allergiás betegségek kezelésére föld alatti Inhalatorium létesítését javasolja, továbbá az egyes vizek, tőzegtelepek, valamint iszapvulkánok felhasználási lehetőségének tanulmányozását sürgeti. Málnási Géza a tanulmány második részében Erdély másik természetadta gyógyító hatású gazdagságáról, a gázömlésekről, régi nevükön a „büdösgödrökről" ad rövid áttekintést. Miután ismerteti a gázömlések kén- és szénsavtartalmát, leszögezi, hogy a gázvagyon Erdélyben olyan nagy, hogy vetekszik a legnagyobb, a nápolyi Kutyabarlanggal, sőt a Torjai Büdösbarlang már a múlt században is Európa legnagyobb gázömlése volt. „Megnéztük a solfatarát meg a híres Kutyabarlangot is" — írja 1907-ben Cholnoky Jenő, a világszerte ismert kolozsvári földrajztudós. „Ebben az utóbbiban szénsavgáz tör elő, megtölti a kis vermet, s bizony, ha kutya téved bele, az ott pusztul. De ezt a világ hírességet nem is lehet hasonlítani a Torjai Büdösbarlanghoz. Ez az erdélyi mofetta valóságos óriás a kis Kutyabarlanghoz képest." Bár már a XVI. században a torjai Büdöshegyen jelentős kénbányászat volt, a század eleje óta a kénes gázfürdők megfelelő kiépítése és felhasználása nem történt meg, pedig a fürdőgyógyászatnak az azóta eltelt időszakban olyan gazdag tapasztalata alakult ki, amelyre az orvostudomány bízvást támaszkodhat mind a gyógyítás, mind a kutatás területén. Vida Mária Farkas Magda : Idegélettani lélektan és nyelvészet. — Korunk. 1970. 29. évf. 9. sz. 1302- 1307. p. „A nyelv és beszéd pszichológiai szempontú megközelítésének törekvései diszciplínává rendeződve megteremtették a pszicholingvisztikát, amelynek tárgya maga a nyelvi rendszer és a nyelvi képesség közötti kapcsolat." A közelmúltban önállósult, az embert kutató tudomány két új ágát az idegélettani lélektant és az idegélettani nyelvészetet veszi horizontális és vertikális vizsgálat alá a cikk szerzője. A nyelvészet és a lélektan kölcsönhatásának — hol az erőteljes vonzódás, hol az eltávolodás szakaszaival — története végeredményében a szoros együttműködést eredményezte. Sőt továbbmenve éppen a pszichológusok ötvözik új szintézisbe az idegélettani nyelvészet számára a természet- és a társadalomtudományok határterületén a nyelvtudomány, az ideges elmekórtan, a kísérleti lélektan és az idegélettani lélektan adatait. A cikk az idegélettani nyelvészet előtörténetét az ideg- és elmekórtan területén jó száz éve ismert útjelző tudománytörténeti eseményekig vezeti vissza: így Broca francia sebész-anatómus, G. Wernicke német elmegyógyász, majd H. Jackson és A. Pick, továbbá a szintetizálásra törekvő H. Head munkássága jelent egy-egy fontos állomást. Ezen az úton jutunk el N. S. Troubetzkoy és R. Jakobson immár klasszikusnak nevezhető 1949-es kutatási eredményeihez, miszerint a beszéd elemi egysége a fonéma. E rövid áttekintés után a szerző az idegélettani lélektan és nyelvészet többirányú elméleti és gyakorlati eredményeire mutat rá a gyermeklélektani, neveléslélektani kutatások mellett a gyógypedagógiai lélektan és a logopédia területén. Végül pedig a további kutatás elsődleges feladatának a beszélő nyelvi viselkedésének modellezését tartja, melyre a távközlés, a fordítási elmélet, a klinikai és iskolai beszédterápia egyaránt kényszerítően hat. így a folyamatos beszéd is megközelíthetőbbé válik, Jakobson szavaival kifejezve: „a kódolás lépcsőzetes folyamata", ez pedig a genetikus nyelvtan újabb eredményeihez vezet. Vida Mária