Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)

ADATTÁR - Szőkefalvi-Nagy Zoltán—Spielmann József—Vida Tivadar: Részletek Nyulas Ferenc újonnan megtalált műveiből

körülményekhez ; erre az intelemre támaszkodva alapul vettem azt az esküszöveget, ami kormányhatósági engedéllyel jelent meg nyomtatásban 1770. szept. 17-én az egészségügyi szabálykönyv 12. oldalán. Belefoglaltam azt is, amit hozzátett a kékésőbbi, 1786. május 23-án kiadott 3878. sz. rendelet 1. cikkelye. Mindenütt az így elkészített szöveget használtam, s itt mellékelem magas tudomásulvétel céljából. Meg kell jegyeznem azonban, hogy a tek. nagyszebeni gyógyszerészek, akiknek álláspontját saját hatóságuk is védelmezte, nem vetették alá magukat a jelen parancsnak, s példájukat követve a kár oly városiak sem. Amazok azon a címen, hogy előléptetésük alkalmával már tettek egyszer ilyen esküt, emez pedig részben azért, mert a nagyszebeniek sem tettek, részben azért, mivel nem képes megtartani a fent említett árszabályt. Egyenként utasították vissza az eskü letételét. Gondoskodtam róla, hogy mindketten írásban nyújtsák be hozzám ennek az ellenállásnak az általuk ellentétesen előadott érveit. Ezeket ide mellékelem két eredeti példányban azzal a megjegyzéssel, hogy itt Károlyfehérvár orvosa Graef úr túllépte illetékessége határát, amikor önkényesen enyhíteni merte a gyógyszerész számára a felsőbb tekintély által jóváhagyott árszabást. — A többire nézve minden bizonnyal tudta a Magas Kir. Kormányszék 1786. évi 3878. számú körlevelének kibocsátása alkalmával, hogy előléptetése alkalmával mindegyik gyógyszerész egyszer már tett esküt mint a gyógyszerészet mestere az orvosi kar előtt, tehát talán a Fejedelemség találta szükségesnek, hogy ugyanazon körlevél 1. cikkelyével kötelességükké tegye ezt az új esküt mint tulajdonosoknak, akik már megkezdik a működésüket, mint ahogyan az 1770-i egészségügyi szabályzat új esküt tett kötelességévé az orvosoknak és sebészeknek, amikor megkezdik orvosi gyakorlatukat. Ebből a szempontból még semmiféle új esküt sem követeltem azoktól a fiatalabb gyógyszerészmesterektől, akik még nem minősülnek működő gyógyszertártulajdonosoknak, jóllehet a számuk ma eléri Erdélyben a 18-at. Egyébként az 1786-ban tulajdonosként szerepelt gyógyszerészek ma csak 7-en működnek, 3-an Brassóban, akik ugyanabban az évben tettek újra esküt, mint a jegyzőkönyv tanúsítja, a többi 4: a kolozsvári Streicher, a besztercei Mauksch, a medgyesi Schuster, a tordai Velits ugyanazt az esküt tette előttem, mint a többiek. Ezeknek előrebocsátásával a Magas Kir. Kormányszék felsőbb mérlegelésére bízom, hogy köteles-e ugyanezt tenni a maradék 6 is, miután a 42 működő gyógyszerész közül 36-an letették az új esküt. Most pedig következik egyenként a képe annak a 42 gyógyszertárnak, amely manapság az Erdélyi Nagyfejedelemség területén létezik. Miután alaposabb ismeretet szereztem róluk, könnyen megtehetném itt, hogy szakvéleményemet osztályozva nyilvánítsam, azaz a megbízható gazdálkodás sorrendje szerint. De hogy egyazon város műhelyeit szét ne válasszam egymástól, előreveszem a kolozsváriakat, s a többit abban a sorrendben adom elő itt is, mint amelyben meglátogattam.