Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 50. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Regöly-Mérei Gyula: Fejezetek a fertőző betegségek történetéből (Gerlóczy Zsigmond emlékére)

A múlt század közepén már jól ismerték a has-typhus kórbonctani jellegzetességeit: a velős duzzadást, a pörkösítő gyulladást, a fekélyesedést, a splenomegaliát és a mesenterialis nyirokcsomók megnagyobbodását. Tudtak arról is, hogy perforatió, valamint bélvérzés keletkezhet, a pneumonia pedig gyakori. Hildebrandés mások typhus pulmonalisnak nevezik a kísérő pneumoniát, de azt is leírják, hogy fekély, továbbá perichondritis keletkezhet a gégében (broncho- et laryngotyphus secundarius [155]) is. Felismerték, hogy a typhusos fekély hegesedése nem okoz bélszűkületet, mert: „Attendum ut ulcer a haec cum tuberculosis non confundantur, a quibus distinguntur, quod magis in axi longitudinális evolvantur, . . ." (Sauer [155]). A XIX. század elején csaknem mindenütt elterjedt a has-typhus. Hazánkban is nagyobb járványok támadtak. Schraud Ferenc, Magyarország protomedicusa 1806-ban — az ő vezetésével leküzdött — vasvári járványnak esett áldozatul. Magyarországon a múlt század kilencvenes éveiben átlag évi 5 — 10 000 a halálozás (Rigler [146]), de még századunk húszas éveiben is meghaladja az évi ezret, így pl. 1920-ban 1505-en haltak meg has-typhusban. Az újabb közegészségügyi intézkedések (aktív immunizálás, ivóvíz és élelmiszerek vizsgálata, bacillusgazdák felkutatása és szanálása stb.) következményeként — az előbbi adatokkal szemben — jelenleg hazánkban már igen alacsonyra zsugorodott a has-typhus morbiditása és letalitása, így pl. 1965-ben összesen 2 eset végződött halálosan [40]. R. Pfeiffer és Kolle 1896-ban hővel és fenollal elölt tenyészetből [120] készített aktív immunizálásra alkalmas oltóanyagot. A védőoltások jelentőségét bizonyítják a következők: amíg az angol—búr háborúban a nem oltott 209 000 angol katonából 58 000 megbetegedett és 8000 meghalt typhusban, addig az első világháborúban 2 000 000 oltott angol katona közül csak 20 000 betegedett meg és 1000 halt meg typhusban (R. Müller [120]). Ismeretes, hogy a Gruber által leírt (1896) baktériumagglutináció jelenségén alapul a Widál-í. reakció; a typhusos vérsavó már 1:100 hígításban agglutinálja a typhus-baktériumokat. Gerlóczy Zsigmond már 1897-ben foglalkozott a reakció diagnosztikai értékével [60]. Szerinte az ismételten negatív eredmény bizonyossággal kizárja a typhus lehetőségét. Rapmund (1897), Riedel (1898), továbbá Wilckins (1898) arra hívták fel a figyelmet, hogy fertőzött tej is közvetíthet typhus-járványt. Gerlóczy ugyancsak a századfordulón — saját tapasztalatai alapján — hangsúlyozta a tej ilyen irányú jelentőségét [109]. Azóta többször fordult elő „tejjárvány", pl. a königsbergi (1924 [120]), a strausbergi (1924 [120]), a római (1933 [129]), továbbá a csepeli (1935, Petrilla [129]) esetek. 1889 és 1890-ben 328 — has-typhusban szenvedő — beteget ápoltak Gerlóczy osztályán, a letalitás 15,5% volt [55], Az akkor meglepően jó eredményt Gerlóczy azzal magyarázta, hogy a keringés karbantartásával megjavítható a gyógyulás aránya [55]. Ez teljesen megegyezik Korányi Sándor első világháborúban szerzett tapasztalataival, hogy egyszerű lázcsillapítással és digitalizálással 30%-ról előbb 8%-ra, majd 5,6%-ra sikerült csökkentenie a has-typhus halálozási arányszámát [102, 103].