Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 50. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Szőkefalvi-Nagy Zoltán: A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlései (1841-1933)

! sen támadta. Az indítvány ellenzői, akiknek vezéralakja a magyar orvostörténet egyik legragyogóbb egyénisége, Balogh Kálmán professzor volt, végül kisebbségben maradtak. Erről a vitáról akkor ugyan kevesen vehettek tudomást, minthogy a Napi Közlöny is, a Munkálatok is hallgattak róla. A vita azonban később folytatódott a két hazai, egymással ellentétben álló orvosi hetilapban. Poór a tőle megszokott túlzott szenvedélyességgel támadta a Gyógyászatban Balogh Kálmánt, aki viszont, mint az Orvosi Hetilap főmunkatársa, ebben a lapban jelentette meg sokkal nyugodtabb hangú válaszait. A vita elfordította a hangulatot a vándorgyűlésektől, s a következő vándorgyűlések alkalmával gyakran jelentek meg különböző sajtóorgánumokban a vándorgyűlések intézménye elleni éles támadások is [9], Megmutatkozott ez a hangulati változás abban is, hogy a vita kirobbanását követő évben a fiumei gyűlésre beiratkozott (részvételi díjat befizetett) 1271 tagból 406 (32%) nem ment el Fiúméba. A következő években pedig minimálisra csökkent a létszám, „különösen a természettudományi szakcsoport nélkülözte sajnosán vezérférfiait, kik néhány kivétellel mind távol maradtak" [10]. A kilencvenes években a létszám fellendülése, s még inkább az előadók számának nagy emelkedése a személyi ellentétek elcsitulásán túl elsősorban azzal magyarázható, hogy a természettudományok fejlődése a közérdeklődés homlokterébe került, az addigiakhoz képest rendkívüli mértékben megnőtt a szakemberek száma, méghozza olyanoké, akik maguk is világszínvonalon álló tevékeny művelői, s nemcsak átvevői, átadói voltak a tudományoknak. De még ennél is jelentősebben megnőtt az érdeklődők száma. Olyanok is a természettudományok felé fordultak, akik eredetileg más iránt érdeklődtek, A Természettudományi Társulat tagja lett például Jókai Mór ; Kossuth Lajos már előbb ezekkel a szavakkal kérte a társulatba való felvételét: ,,A természettudományok cultusa lelkem szükségévé vált" A természettudományok iránti rajongás századunk második évtizedében alábbhagyott, a két világháború között pedig a hazai reakció olyan légkört teremtett, amely a természettudományoknak nem kedvezett. Ez vezetett végül a vándorgyűlések kimúlásához. A százéves évforduló alkalmával, 1941-ben a Természettudományi Társulat kísérletet tett a hagyományok felélesztésére, de a háború miatt eredménytelenül [11]. A vándorgyűlések létszámának az előbbiekben vázolt alakulását természetesen igen sok más tényező is befolyásolta. Az 1867-es kiegyezés után minden hazai mozgalom iránt megnőtt az érdeklődés, az elég gyors kiábrándulás magával hozta azonban a visszaeséseket. Az első világháború előtt a kiéleződő nemzetiségi ellentétek, azt követően pedig az új államhatárok közötti szervezés hozott sok új, csak nagyon lassan megoldható nehézséget. Látnunk kell azonban a pozitívumokat is. A vándorgyűlések során az egyes szakágak képviselői közel kerültek egymáshoz, s erősnek érezték magukat ahhoz, hogy önálló országos egyesületté szerveződjenek. Az Állatorvosok Egyesülete, a Magyarhoni Földtani Társulat, az Archeológiai Társulat a vándorgyűléseken alakult meg. 1863-ban a pesti vándorgyűlésen fogadták el azt a javaslatot, hogy a gyógyszerészek önálló egyesületbe tömörüljenek. Több más szak képviselői eközben a Természettudományi Társulat szak4 Orvostörténeti Közlemények