Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 29. (Budapest, 1963)
Dr. Daday András: Magyarország kórházai 1848-ban
kultúrcsclekcdetckrc az uradalmak tulajdonosait, s nemtörődömségével szinte kihangsúlyozta, hogy nem érdemesek ezek a nemzetiségek az áldozathozatalra. Ezt az elgondolást nem fogadhatjuk el a kórház nélkül maradt magyar többségű Borsodra, Ugocsára, Csanádra, a jelentékeny magyar lakosságú Gömör és Bars megyékre. Ezekben már a megyei „physikusokat" érheti a vád, hogy nem állva hivatásuk magaslatán, szociális érzék hiányában vagy meg sem kísérelték kórház létesítését vagy első sikertelen lépés után félreállottak. Pedig ezekben a megyékben, ahol fejlettebb iparral, kereskedelemmel, kultúrával találkozunk, a polgárság áldozatkészsége magával ragadta volna a földesúri osztályt is, amint hasonlókról az elmondottakból is meggyőződhettünk. Ezek után a negatívumok után forduljunk a pozitívumok felé. Kórházaink, az egyházi és főúri alapításoktól eltekintve, sok áldozatot, lemondást kívántak a polgárságtól. A polgárság megszenvedett azért, hogy testi szenvedései a kórházban enyhülést találjanak. A jobbágy és földműves kórház létesítésére csak ritkán áldozott, mert csak kivételesen vette igénybe, idegenkedett tőle. Erre tanulságos példákat őriznek az egykori iratok. A vegyes lakosságú Pozsony vármegyéről Dorner „physikus" azt jegyzi fel, hogy: tapasztalásunk szerint a falusi népnél mindenkor oly nagy ellenszenv mutatkozott a kórházak ellen, hogy lehetetlen volt a legszegényebb zsellért is, annál kevésbbé a tehetősebb gazdát rábeszélni a kórházra. De mindjárt el is árulja az idegenkedés okát: ,,az uraságok cselédeik számára orvosokat tartanak és azokat tulajdon rovásukra orvosoltatják béres lakásukban." A birtokos nemesek maguk erszényeiből orvosoltatják cselédjeiket, sőt még a falusi gazdák is, ,,ha cselédeik megbetegednek, házaikból őket ki nem tiltják és tehetségük szerint elbánnak velük. Ezeknél fogva a kórházakban csak a vándorok, koldusok, csavargók keresnek menedékhelyet." A kórháztól való idegenkedés okát más megvilágításba helyezi Mesko János Csanád megyei főorvos, amikor azt jegyzi fel, hogy: „mi tagadás benne, nagyobb része népünknek ellenszenvvel viseltetik a kórház iránt s azt hiszi, hogy a kórházba hurcoltatott betegnek meg kell halni, mert azokon az orvosok csak kísérleteket tesznek. Készebb a legnyomorultabb is, tulajdon gunyhójában magát orvosoltatni, mint bármely kényelemmel ellátott kórházban orvosoltatás végett ma-
