Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 26. (Budapest, 1962)

Dr. Birtalan Győző: Alkímia és az európai feudalizmus

két hónappal előbb indultak el Berlinből. Johann Georg herceg látta el őket útlevelekkel és ajánlólevelekkel, hogy a sokféle határon átjussanak, hogy minden ember jóindulatát megnyerjék. Kocsijuk, egy ócska batár, végre megállt a város egyik vendéglője előtt, ahol szállást kaphattak. A fiatalabbik alkimista Alexander Blinkling nevű, tagbaszakadt, középkorú, heves indulatú ember. A másik jóval öregebb nála, ez Vinzenz Reussen, törékeny, aggályoskodó kis figura. Ideérkezésük előtt több helyen megfordultak már. Jártak püspöknél, hercegnél, idős grófnőnél. Elfecsegték, hogy Magyarországra mennek, ahol tudvalevően vannak arannyal átitatott területek, melyeknek esszenciája némely borban ízlelhető. Bizonyosak, hogy visszatértükkor a bölcsek kövét hozzák majd. Az üzletfelek gyanakodva méregették egymást. Az urak óvatosan ígérgettek. De az alkimisták kezdtek egymás terhére lenni. A tárgyalásokon a kisöreg forgolódott ügyesebben. Majd csatlakozott hozzájuk a fia is, aki egyengette útját. A nagy, súlyos indulatú ember kezdte érezni, hogy kijátsszák. Megtehette volna persze, hogy futni hagyja a másikat, és magában dolgozik tovább, de annyira nem volt biztos a sikerében. És ha csak a társának sikerül megszerezni a bölcsek kövét, és az továbbáll a vállalkozás egész hasznával? Mit szól majd a herceg, ha egyedül tér haza, méghozzá eredménytelenül? Már az eddigi késlekedéssel is gyanússá váltak. A nap valahogy eltelt, aztán együtt vacsoráztak szálláshelyükön néhány lebzselő polgár társaságában. A bor fogyott, és Alexander egyre fokozódó indulattal gyalázta társát. Sötét célzásokat tett: bizonyos lehet, nem fog megszökni a keze közül. Az öreg nyöszörgött a félelemtől, siránkozott ennek a vadembernek a fenyegetései miatt, melyeket az úton is folyvást hallania kellett. A polgárok: a suszter, a kiszolgált katona, a vendéglős nyugtalanul bámulták a gyertyafénynél megvillanó szenvedélyes idegen arcokat. A hallott szavakat is jól megjegyezték. Másnap fel kellett mondániok a bíró előtt, mert még azon az éjjel, amikor az elkeseredett kisöreg Vinzenz Reussen átfagyva, hajnalfelé a szobájukba botorkált (előbb nem mert felmenni), az ajtót zárva találta. Kopogott, követelőzött, eresszék be. Az