Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 21-22. (Budapest, 1961)

Dr. Bencze József: A szocialista mezőgazdaság és a magyar népi gyógyászat

de azért néhány pert még a rendelet után is lefolytattak hazánkban. Eddigi tudomásunk szerint az utolsó magyar boszorkányper 1768-ban volt, Szombathelyen. VI. Mária Terézia uralkodása idején, amidőn az erőszakos gyarmatosító irányzat egyre fokozódott, a török hódoltság után kissé magához tért a nép, szaporodni kezdett, kénytelenek voltak belátni, hogy a járványok dúlása és a nép teljes kiszolgáltatottsága miatt mégis valamelyes egészségügyet kell Magyarországon is kezdeményezni a császári udvar, a főnemesek, egyszóval a feudális rend érdekében. A magyar mezőgazdaság elhagyatott és sivár volt. A kis hazai ipart a lényegesen nagyobb osztrák ipar elnyomta és még a legkisebb kezdeményezést is betiltották. Gazdasági és kulturális téren teljes lett a kiszolgáltatottság. Ebből az időből származik az alábbi népdal, amely mindennél jobban jellemzi az akkori állapotokat: „Nincs boldogtalanabb a paraszt embernél, Mert nyomorúsága nagyobb a tengernél, Soha nyugta nincsen és talpon kell állani, Már reggel jókorán ott terem az ispán, Kezében a csákány, robotra szólitván, Ha szavát megveti. . . deresre fekteti, Egész nap dolgozik, még meg sem köszönik, A sok dézsmát szedik, ha pedig vétkezik, A tömlöcbe teszik, sem eszik, sem iszik" A császári ház, a főrendek végül is a század végén hosszadalmas tárgyalások után úgy határozott, hogy Magyarországnak is engedélyeznek orvosi egyetemet — amikor már Bécs századok óta ezerszámra ontotta az egyetemet végzett orvosokat. Ez az orvosi egyetem Nagyszombat városában lett, az ottani jezsuita egyetem fakultásaként. A jelentéktelen kis szlovák-magyar városka rendháza természetesen semmiképp sem felelt meg orvosi egyetem céljainak, de ezzel mit sem törődtek. A forma /