Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 17. (Budapest, 1960)

Dr. Karasszon Dénes: Az állatorvostan helye az egyetemes orvostudomány történetében

magyar állatorvosi kórbonctan kialakulását példának felhozni. Teszem ezt annál is inkább, mert az állatorvosi kórbonctant hazánkban is áldozatkész, jeles tudósok művelték, akik életük munkájával nemegyszer vívtak ki babért a magyar tudomány számára. Máskor azonban működésüket közöny kísérte és küzdelmes életük, tudományért való önzetlen lelkesedésük nem biztosított számukra oly sikereket, mint amilyet érdemeltek volna. Számos tudományos eredményük ma sem eléggé közismert. Nevüket a magyar kórbonctan történetében említik Arányi, Genersich, Scheuthauer, Pertik, Buday, Entz és mások nevével együtt, ezáltal mintegy határt vonva az emberorvosi kórbonctan, mint orvosi tudomány és állatorvosi pathológia, mint valami mezőgazdasági jellegű, de semmi esetre sem orvosi tárgyú disciplina között. Éppen ezért célom nemcsak a magyar állatorvosi kórbonctan történetének időrendi sorrendben való összefoglalása, hanem ezenkívül azokat az eredményeket is óhajtom ismertetni, amelyeket e tudomány képviselői, kiváló férfiak, nemcsak állatorvosi, hanem egyetemes orvosi és kórtani vonatkozásban elértek. Ezáltal kívánunk nevüknek ebben a tanulmányban is emléket állítani és szerény erőnkhöz mérten hozzájárulni ahhoz, hogy biztosítsuk számukra a magyar kórboncnokok sorában azt az előkelő helyet, amely úttörő munkásságuk, küzdelmes életük, eredményes kutatásai alapján méltán megilleti őket. A Pázmány Péter által alapított nagyszombati érseki egyetemet a jezsuita rend feloszlatása után Budára helyezték. Az egyetemen Mária Terézia 1769-ben orvosi fakultást létesített, majd alig 13 évvel később, 1782-ben II. József, a kalapos király az orvosi karhoz csatolandó állatgyógyintézet felállítását rendelte el. Az egyetemi állatgyógyászati tanszék nagynevű első tanára Tolnay Sándor (1747-1818) professor artis veterinariac, ,,

cuius zelos in propaganda hac arte sane laudabilis reflexioneque dignus est", 1787-ben megkezdett állatorvostani előadásaiban már kitért „az elesett Marhák felbontása és Vizsgálásakor" található némely elváltozásra. Mint mondta, tanítványait nemcsak elméleti, hanem gyakorlati ismeretekre is oktatja és velük az elhullott állatokat az elhullás okának megállapítása céljából is boncolja. Tapasztalatairól 1799-ben megjelent „Artis veterinariac compen-