Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 15-16. (Budapest, 1959)

Dr. Biró Imre: A magyar szemészet fejlődése a XIX. században

fejlődését. Van Swieten Mária Terézia felvilágosultabb érájában működött s az ő centralizáló szellemében a Habsburg birodalom minden országában egyforma egészségügyi szervezetet kívánt teremteni. (Egyébként ő tette lehetővé, hogy a nagyszombati egyetemen protestáns hallgatók is tanulhassanak.) "A magyar orvosi fakultás s benne a szemészet oktatása ennek a már aufklärista szellemnek köszönheti létrejöttét. A felvilágosult Habsburgok után azonban a legsötétebb Habsburg következett: I. Ferenc hosszú uralkodása a legkonokabb önkény s a legridegebb konzervativizmus időszaka volt. „Reá nem hatottak sem a tudomány új elméletei, sem azok a gyakorlati példák, amelyeket más államok kínáltak" - írja róla 1908-ban Acsády Ignác.

2 Hosszú uralkodása folyamán a pesti egyetem a szónak nem képletes, hanem valóságos értelmében sínylődött. Az egyetemnek ugyan papíron rengeteg joga volt, de az anyagi lehetőségeit oly kicsire szabták, hogy amellett csak vegetálni lehetett. Az egyetem 1777ben az ósdi és elégtelen nagyszombati épületekből Budára, majd onnan 1786-ban Pestre költözött. Az orvosi kar - majd száz esztendőre - az Újvilág és Hatvani utcák sarkán álló volt jezsuita kolostorban talál otthont, de az elhelyezés, a tanítás, a gyógyítás, a „kutató munka" lehetősége semmit sem változott. A tantermek célszerűtlenek, szűkek, sötétek; a gyűjtemények silányak. A bonctan tanárának nem volt hullaanyaga, a botanikusnak nem volt kertje, a kémikus nem tarthatott demontsráló előadást.. . Dehát hogy tarthatott volna, amikor nem volt felszerelése, amikor (Bugát Pállal szólva) a vegytant: „két nyomorult, piszkos, szennyes, förtelmes szobába" szorították.

3 Az élettani intézetnek a negyevenes években sincs mikroszkópja, az egyetemnek nincs műtőintézete, a szembetegeket még a hatvanas években is az ágyukban operálják, mert a szemklinikának nincs műtője . . . Még 1830-ban is összesen 54 ágy állott a klinikus tanárok rendelkezésére. Ezek a „klinikus tanárok" pedig, akiknek sem asszisztensük, sem felszerelésük nem volt, akik sokszor a maguk zsebéből kényszerültek fedezni intézetük elemi szükségleteit, egyébként épp olyan nyomorúságosan voltak fizetve, mint amilyen szégyenletesen és nyomorúságosan az egész orvosi fakultást dotálták. Ma-