Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

PÓCSIK ANDREA: Válogatott cigányképek. Cigányábrázolás a magyar játékfilmekben a hatvanas évektől napjainkig

tumfílmre is jellemző a tematizáltság, ám ha közelebbről megvizsgáljuk azokat a filmeket, amelyek például a csatkai búcsúról készültek, megközelítésükben óriási különbségeket fedezhetünk fel.) Magyarországon közvetlenül a második világháború előtti évtizedben (az 1935-től I 943-ig terjedő időszakban) több ilyen film készült, mint bármikor máskor (talán csak a kilencvenes évek közepétől napjainkig tartó időszak filmtermésében szerepel ennyi cigányokkal kapcsolatos nagyjátékfilm). Erre pedig többféle magyarázat kínálkozik: a hangosfilm megjelenésével és terjedésével növekedett a zenés vígjátékok és a melodrámák piaci értéke (ezeknek a sírva vigadó magyar urakról szóló, a nemzeti virtust megjelenítő történeteknek rendkívül fontos kelléke volt a muzsikus cigány), valamint a korszakot meghatározó ideológia egyik fontos eleme lett a cigányok „alsóbbrendűsége", az ellenük irányuló faji előítéletek erősödése - ennek a hozzáállásnak a népszerűsítésére igény és szükség is mutatkozott. Természetesen filmenként számos egyéb magyarázatot is találunk, mint ahogyan azt Bernáth Péter erre vonatkozó alapos elemzéséből megtudhatjuk. A szerző a második világháború előtt, alatt és nem sokkal utána készült, megközelítésüket tekintve igencsak hasonló „cigánysággal foglalkozó filmeket" elemzi (Bernáth 2002).

5 Ezek az adott kor „tömegfogyasztásra szánt kultúrtermekéi" (ahogyan a szerző jellemzi őket), kivétel nélkül műfajfilmek, többnyire zenés, kalandos, romantikus szerelmi történetek. Részben híres irodalmi alkotások (főleg Jókai Mór, Mikszáth Kálmán műveinek) adaptációi, részben a kor tömegízlését kiszolgáló, híres vagy kevésbé híres cigány muzsikusok élettörténetét feldolgozó forgatókönyvek megfilmesítései. Bernáth értékes szempontok alapján elemzi a kiválasztott filmeket: kiemeli azok reprezentativitását (csak bizonyos roma karakterek, leginkább magyarul beszélő, muzsikus cigányok szerepelnek), hangsúlyozza, hogy ezek nagyon ritkán képviselnek egy közösséget, ezáltal (az előítéletek alapját képező) homogén csoportképzéshez kínálnak segítséget. A cigány hősök megformálása ugyanazokra a sztereotip jegyekre épül, amelyeket a képzőművészetből, az irodalomból (legfőképp a populáris kulturális termékekből, mint az élclapok karikatúrái) jól ismerhettek a korszak mozilátogatói. A karakterjegyek jól csoportosíthatók aszerint, hogy a többséggel szembeni elkülönítést, távolságtartást szolgálják (ez esetben roma karakterjegyek), vagy a többség életmódjához köthető magyar karakterjegyekről van-e szó. Jellegzetes a névhasználat, a megszólítás, a kommunikációs formák. Az azonosítás kellékei a hegedű, a tűz, a kihívó nőalak és a veszélyt jelentő cigány férfi szerető. Gondolatainak vázlatos felidézése után érdemes megismerkednünk az elemzés rövid összegzésével: „[...] Ezek a szövegrészletek jól árulkodnak a cigánysággal kapcsolatos többségi attitűdökről: a cigányságot a magyar társadalmon kívülre helyezi, ugyanakkor egyes csoportjait, vagy ezeken a csoportokon keresztül bizonyos elemeket ki is emel, és fel is használ a többségi önkép megkonstruálásakor. Ugyanakkor a többségi társadalom gyakran a kisebbséggel szemben, attól elhatárolódva jelöli ki saját kultúrájának, életvilágának határait. A háború előtt készült filmek elsősorban kulturális és »faji« jellegzetességeket hangsúlyoznak, és ezeket olyan erős motívumokként tálalják, amit a teljes nyelvvesztés, a letelepedettség, a magyarokétól alig különböző életforma sem tud felülírni. A két háború közötti filmek ebben az értelemben az asszimiláció lehetetlenségéről, valamint a többség és a cigányság közötti távolságról szólnak." (Bernáth 2002:1 14.) Bernáth Péter (bár a második világháború előtti filmekről beszél), figyelembe vesz olyan