Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

Tabló - Az antropológiai film. Bán Dávid

típusú kultúráról, vagy az alkotó a maga városból hozott kultúráját használja a filmben mint keretet, mint eszközt, mint nyelvet" - hangsúlyozta a kerekasztal-beszélgetésen A. Gergely András. A fesztivál bemutatott filmjeinek jó része tehát a saját kultúrája felé forduló antropológus keze nyomát hordozza. Sokak véletlenszerűen találtak rá témájukra, amely mellett nap mint nap elmentek egy ideig, majd kutatássá emelve beléptek a történetekbe. Igy alakult ez Füredi Zoltánnal is, aki Villanegyed című filmjében a főváros XII. kerületében élő, mondhatni elit környezetben lakó hajléktalanokat mutatja be. A film rendezője szüleihez menet számtalanszor járt olyanoknál, akik az építkezési telkeken, üres területeken, de mégis „jó környéken" élnek; másfél-két évig követte őket nyomon. Filmjének szereplői esetenként megmosolyogni valók, amint ügyetlenkedve, de megpróbálnak felvenni a környezethez illő allűröket, ragaszkodnak a panorámás telkekhez, stb. De mindemellett a hajléktalanlét minden nyűgével, kiszolgáltatottságával megismerkedhetünk. Számukra a város csak a Moszkva téren létezik, így nem kell mindennapi küzdelmet vívniuk sorstársaikkal a „placcokért", mint más, hajléktalanok által frekventáltabb helyeken. Füredi másik filmje, a több fesztivált megjárt és komoly sikert, elismerést aratott Szia nagyi, jól vagyunk című alkotás ügyesen ötvözi a maximálisan dokumentáló antropológiai és a nagyközönség számára is szórakoztató filmet. Az antropológus szeme itt olyan mértékben belemerült terepébe, hogy teljesen át is engedte a megfigyelés lehetőségét a megfigyelendőknek. Füredi, kiadva kezéből a kamerát, megkért egy hazánkban élő mongol családot, hogy vegyék föl azt, amit ők emelnek témává saját életükből. Ebből lett azután az a képes üzenet, amelyet otthon maradt nagymamájuknak küldenek Mongóliába. Jól tükrözi az egyik klasszikus kérdést: a kultúrák keveredését a mindennapi életben. Hiszen a gyerekek magyar iskolába járnak, magyar népdalt énekelnek rá a szalagra, a szülők kisboltot üzemeltetnek, ahol a legnagyobb újdonság egy Coca-Cola hűtő. Szőke Orsolya négyperces etűdje ugyan mókának, poénnak is tekinthető, mégis egy hétköznapinak tűnő terepet emel ki olyan módon, hogy groteszk tükörként hat. A Bigdíl című munkában ugyanis egy igen vegyes összetételű „lengyelpiacot" mutat be oly módon, hogy a budapesti közeg igencsak távoli kultúrának tűnhet. Oláh Lehel filmjével a város másik végébe visz át, a lerobbant csepeli gyármonstrumok bunkerként megépített pincéiben számos zenekar talált gyakorlóhelyre, stúdióra, koncertteremre. A Zenésműszak nem kifejezetten antropológiai filmnek készült, de alkotója nem először merül el a városi folklór világában. Megfoghatatlan, de mégis kultikus helyek, személyek jelennek meg alkotásaiban, így a nemrég sikerrel bemutatott Díxíben is. A városi zenei irányzatok kultuszépítő szerepével foglalkozik Nagy István Micro-techno » című diplomafilmjében, amelyet a Miskolci Egyetem kulturális antropológia szakán vé- _g dett meg. Az alkotók egy, a miskolci technokultúra köré csoportosuló közösséget mutatnak be, akik városi létük és ténykedésük mellett szeánszszerűen a hegyekbe vonulnak egy-egy szabad, zenés hétvégére. Ugyancsak a technokultúrát dolgozta fel Bersiczky András Ezredvégi össztánc című munkájában, felkeresve számos frekventált szórakozóhelyet, elbeszélgettek az éjszakai buliélet jó pár kiemelkedő figurájával. Miskolci témát dolgozott fel Tolvaly Orsolya is. Qabi, a transzszexuális férfi nő szeretne lenni, hiszen lélekben annak született. Küzdelmei az elfogadásért mindennapo- 329