Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Fogarasi Klára: Fényképgyűjtemény
Fémkepgvűitemém 749 tartó tanulmányúton járt a kis-ázsiai nomád török törzsek között, ahonnan 800 fényképfelvétellel tért haza „bő jegyzetekkel és rajzokkal” ellátva (Bartucz 1940a. 223). Említésre méltó gyűjteménygyarapodás volt a Huszka-hagyaték vásárlása. Az 1889- ből származó 160 darab székelyföldi üveglemezt Huszka özvegyétől vásárolta meg a múzeum. Ekkor gyarapították a gyűjteményt Tőkés Béla mezőségi és Vojnich Oszkár földbirtokos, utazó Indonéziában és Brit Indiában felvett útiképei. A Néprajzi Tár vezetője 1934-1936 között Madarassy László volt, majd Bartucz Lajos (1936-1938-ig). Madarassy, mint már említettük, korábban maga is fényképezett, de a műtermi felvételek megszerzéséből is jelentős mértékben kivette a részét, 5419 lemezt gyűjtött az ország különböző pontjairól. Nagykőrösről 77, Kecskemétről 282, Kiskunhalasról 390, Kiskunfélegyházáról 226, Kunszentmiklósról 512, Szegedről 910, Sümegről 88, Zalaegerszegről 151, Nagykanizsáról 302, Kaposvárról 264, Devecserről 152, Siklósról 8, Szek- szárdról 791 és Paksról 200 felvételt hozott. A fényképgyűjteményben 1935-től Tagán Galimdsán kezelte a lemezraktárt és irányította a revíziót, amelyben Krompecher (később Korompay) Bertalan ÁDOB-os75 gyakornok volt a segítségére, továbbá Herkely Károly fizetéstelen próbaszolgálatos gyakornok és Morvay Péter önkéntes ingyenes gyakornok is segédkezett: az előbbi a tár rendezésében, utóbbi a revízióban, a szakjegyzék készítésében és a laboratóriumi munkákban. 1939-ben szervezték meg az Ethnológiai Adattárat, amelynek szervezetileg a fényképgyűjtemény is része lett (Kovács 1939b). A gyűjtemény leltározási rendje átalakult: az újonnan érkező és leltározandó anyagoknál a negatívok adatait a leltárkönyvön kívül egy leírókartonra is rávezették, amelyre a nézőképet is ráragasztották. Ha csak pozitív képet vásároltak, és eredeti negatívját nem sikerült megszerezni, erről reprót készitettek, s így kerülhetett sor a leltározásra. Mindhárom felvétel azonos leltári számot kapott F jelzettel. Az eredeti terv az volt, hogy annyi pozitív másolatot készítenek, ahány szakkatalógus-cédula készül, de ez nem valósult meg. Mivel az Ethnológiai Adattár eredetileg a mai nyilvántartást is magában foglalta, (még 1947-ben is így írták le a beosztást) a nyilvántartási tárgyfotókat is a fényképgyűjteményben leltározták be, külön leltárkönyvben. Később ez a fényképcsoport a nyilvántartási dokumentáció részévé vált. Ugyancsak a fényképgyűjteményben leltározták be a diapozitívo- kat és a rajzokat is folyamatos leltári számozással. Amikor ezeket később, a rajzokat 1949- 1950-ben, a diákat 1960-1961-ben szétválasztották a fényképektől, és önálló leltárkönyvet kezdtek el nyilvántartásukra használni, a leírókartonokon jelezték a változást. Ily módon valójában a fényképek száma kb. tizenötezerrel kevesebb, mint amennyit a leltári szám mutat. A múzeum tárgyi gyűjteményeihez hasonlóan, a fényképeket is szakcsoportokba sorolták: 1. gyűjtögető gazdálkodás, 2. halászat, 3. vadászat, 4. gazdálkodás, 5. állattenyésztés, 6. szállítás, közlekedés, 7. építkezés, 8. házberendezés, 9. táplálkozás és konyha, 10. mesterség, 11. ruházat, 12. hagyomány és tárgyai, 13. gyógyítás, rontás, 14. vigalom, játék, 15. egyház, kegyelet és tárgyai.76 Az évi jelentések jelentős mennyiségű fényképnövekedésről számoltak be. Ebben nagy szerepe volt a tárgygyűjtési lehetőségek leszűkülésének és a néprajzi osztály saját munkatársai folyamatos fotográfusi tevékenységének. 1939 első negyedévében például az intézményi gyarapodás összesen 1151 darab, s ebből 952 a fénykép (a képeslapok 75 Állástalan Diplomások Országos Bizottsága 1944 előtt. 76 Ez az első változat a későbbi (jelenlegi) beosztással nem minden ponton egyezik.
