Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Szuhay Péter: Földművelés-gyűjtemény
Földművelés-gyűjtemény 67 Az 1950-es évekkel kezdődően a tárgytipológiai érdeklődés mellett megjelent az egyes termelési ágak, az egyes növényfajták termesztéséhez kapcsolódó, illetve azt dokumentálni kívánó érdeklődés, és ilyenformán előtérbe került a növénytermesztés szakosodásának kutatása. Ezek a kutatások gyakran együtt jártak a gyűjtemény fejlesztésével, más esetben a gyűjtemény anyagának megismerése jelentett inspirációt a kutatók számára. így került sor a kukorica (Balassa 1960), a dohány (Takács 1958; 1964a), a burgonya (Kósa 1968; 1980), a paprika (Bálint 1962), a dinnye (Boross 1957; 1959), a hagyma (Boross 1968) termesztésének feldolgozására, és érdemes utalni a piaci zöldségtermesztés kutatására is (Boross 1956; 1963a; 1973). Folytatódott, illetve kiteljesedett a szőlő- és borkultúra kutatása (Vincze 1960; 1971; AndráSFALVY 1957; Kecskés 1967; 1969), valamint a rét- és takarmánygazdálkodás feldolgozása (Szabó 1957; Paládi-Kovács 1979). Az 1960-as évek a gyűjteménygyarapítás tekintetében rendkívül fontos évtizednek számítottak. Ebben az időszakban a földművelés-gyűjtemény - ahogy a többi gyűjtemény is - alapos leírásokban adta közre új szerzeményeit. Ezek mellett Takács Lajos több, addig kevésbé kutatott tárgyat ismertetett, így a szalmakötél-készítő eszközét (Takács 1954), a hanttörőét (Takács 1962), a kötözőbotét (Takács 1964c; 1969a). A Várongon gyűjtött boronák készítését és használatát külön tanulmányban írta le, amely által a tárgy és a tárgyról szóló információ talán legtökéletesebb kapcsolatát teremtette meg (Takács 1965). Boross Marietta és Takács Lajos múzeumból való elkerülése után a földművelésgyűjtemény tárgyai közveden ismertetésének folytatója nem akadt, noha Kresz Mária még publikálta nyárszói gyűjtését (KRESZ 1975). A Könyves Kálmán kőrútról való elköltözéstől hosszú időn keresztül a gyűjtemény darabjait a nagyközönség nem láthatta. 1982-ben viszont Szántóföldek üzenete címmel a gazdaságtörténeti konferencia alkalmából a múzeum nagyszabású kiállítást rendezett, és fotóalbumot jelentetett meg a magyar paraszti gazdaságok 19-20. századi újításairól (Benda-Hoffmann-Szilágyi-Szuhay 1982). E rövid életű kiállítás után legközelebb 1991-ben jelentkezett a múzeum olyan (állandó) kiállítással - A magyar nép hagyományos kultúrája -, ahol a gyűjteményből jelentősebb kollekció látható. Hofer Tamás már 1979-ben elkészítette a magyar népi kultúra állandó kiállításának forgatókönyvét, melyben jelentős hangsúlyt kapott a magyar paraszti mezőgazdálkodás bemutatása. Hofer Tamás távozásával egy új forgatókönyv megírása merült fel. Hosszú bizonytalanság után - hol az újrakezdés láza, hol a csendes várakozás volt jellemző - a Selmeczi Kovács Attila és Hoffmann Tamás által vezetett munkacsoport elkészítette az új forgatókönyvet, majd magát a kiállítást. Ebben a paraszti mezőgazdaság interpretálása - nagyban követve az 1982-es kiállítást - táji és üzemszervezeti eltérések mint oppozíciók feltárására vállalkozott. Szembehelyezte egymással a jobbágyparaszti, feudális eredetű nyomásos határhasználaton alapuló gazdálkodást (ahol sarlóval aratnak, csépelnek) az alföldi, elsősorban köteden tanyás gazdálkodással (ahol kaszával aratnak, nyomtatnak), és mint új kibontakozási lehetőséget tárgyalták az intenzív kert- és zöldségkultúrák megjelenését. A földművelés-gyűjteményt intenzíven fejleszt- A gyűjtemény jövője hető/fejlesztendő gyűjteménynek tartom. E fejlesztésnek rögtön kétirányúnak kell lennie. Egyrészt egy lehetséges interpretációnak megfelelően pótolnunk kell az elmúlt évtizedek hiányait, másfelől pedig tekintettel kell lennünk a jelenben zajló gazdaságtörténeti folyamatokra, melyek vizsgálata során szép számmal adódnak kultúrhistóriai, gazdaságnéprajzi és muzeológiai feladatok.
