Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Szűcs Alexandra: Szokás- és játékgyűjtemény
368 Szűcs Alexandra viseletét bemutató figurái (ltsz.: 101805-101854, 101885-101909), melyek inkább iparművészeti prototípusok újfajta játékok készítéséhez (Kalmár 1995. 50). A játékszerek típusát tekintve fontos megemlíteni Hajnal Ignác gyűjtését: a körmöcbányai és csacai trájdeléket és ördögbibliákat,34 Ács Lipót két sárközi népviseletes babáját (ltsz.: 91846, 91848), illetve a Grünbaum Gyula által eladott 3 darab trájdelét (ltsz.: 96491-96493). Az a fajta növekedés azonban, amit a tárgyvásárlásra fordítható pénz hirtelen többszörösére emelkedése tett lehetővé, a gyűjtemény tekintetében nem mutatható ki. Figyelembe véve a Semayer idejében gyakorlattá vált gyarapítási elvet arra következtethetünk, hogy a tárgyak java része már akkor sem tartozott a műtárgypiac érdeklődési körébe. Ebben az időszakban a mai gyűjteménybe tartozó szokástárgyak száma 498 darabbal, a gyermekjátékoké 684 darabbal, a hímes tojásoké 2319 darabbal, összesen 3501 darab tárggyal gyarapodott. így 1913 végén összesen 3567 darab tárgy került az állományba. Ez az összes gyarapodásnak több mint egyharmada! A Néprajzi Értesítő 1900-as elindításával lehetőség nyílt a múzeumba került tárgyak bemutatására. Jankó a múzeumi anyag katalógusszerű feldolgozását is megindította, egyrészt önálló kiadványok formájában (A Magfar Nemzeti Múzeum Néprajzi Gyűjteményei címmel) (Balassa 1968. 27), másrészt a lap hasábjain. Ilyen katalógusszerű formában ugyan nem, de az 1900-tól 1915-ig megjelenő számokban a gyűjteménybe került tárgyakról (főként a szokástárgyakról) rendszeresen születtek publikációk. (Ezekről később még lesz szó.) Ebben az időszakban teljesedett ki a hímestojás-kutatás; számos tanulmány foglalkozott a díszítés technikáival, a mintákkal, azok elnevezéseivel, és néha, de nem mindig, a húsvéti szokásokkal (például Arnhold 1911; Balázs 1902; Beluleszkó 1905a; Fábián 1908; Kovács 1903; Cs. Sebestyén 1913; Szabó 1906). Annak ellenére, hogy az 1902-től Jankó János helyére kinevezett Semayer Vilibáld vezetői munkásságát sok esetben elmarasztaló kritikával illették (például BáTKY 1926b. 45), felróva az osztály tudományos feladatainak elhanyagolását, ezt az időszakot a későbbi gyűjtemény szempontjából a legvirágzóbb szakasznak tekinthetjük. Ez volt az egyeben korszak, amikor a leendő gyűjteménybe tartozó tárgyak gyűjtése mennyiségileg is jelentős volt, és a legtöbb publikáció született a gyűjtött tárgyakra és azok készítésére, használatára stb. vonatkozóan. Ebben az időszakban jelent meg a Néprajzi Értesítő hasábjain a legtöbb szokásokkal, gyermekjátékokkal, hiedelmekkel foglalkozó rövidebb-hosszabb tanulmány is. A mai napig hivatkozási alapot jelentenek ezek a munkák mind a szokás- és játékkutatásban, mind a tárgytörténeti elemzésekben. A magyarság néprajza kizárólag az ekkor összegyűlt anyagra támaszkodott. A következő időszakban elenyésző ezeknek a munkáknak a száma. Természetesen a gyűjtemény életében később is lesznek kiemelkedő évek és eredmények, azonban a múzeumi tárgygyűjtésnek és -feldolgozásnak ez volt az egyetlen ilyen, huzamosabb ideig tartó és egyenletes teljesítményt mutató időszaka. Ugyanakkor azt is ki kell hangsúlyozni, hogy ez az eredmény nem kizárólag a múzeum kutatói gárdájának érdeme, hanem azoké a gyűjtőké, akik bekapcsolódtak a század eleji néprajzi gyűjtésekbe. A múzeum részéről dicsérendő, hogy erre a bázisra támaszkodott. Fontos kiemelni továbbá azt a tárgygyűjtési gyakorlatot, amely múzeumba valónak minősítette a gyakran alkalmi készítők kezéből kikerült, ügyetlen, népművészeti szempontból jelentéktelen darabokat, „pusztán” szokásokban betöltött szerepük miatt. A múzeumi 34 Ltsz.: 70304-70307, 70309, 71832-71833, illetve 77287-77289, 85723.
